Marcaliban fáklyás felvonulással kezdődött a megemlékezés. A Hősök terén a szakképző iskola diákjai adtak műsort. Az ünnepségen elhangzott: nem a történelemkönyveknek,  hanem önmagunknak kell megfogalmazni a forradalom üzenetét.

- Ez a nap csak akkor válik ünneppé, ha azzal azonosulni is tud a nemzet. Mi, akik az ötvenes évek közepén születtünk, mégis nagyon sokáig keveset tudtunk róla - fogalmazott Sütő László Marcali polgármestere.

Nagyatádon is megemlékeztek. A forradalom és szabadságharc mártírjainak 1996-ban állítottak kopjafát. Ezt koszorúzták meg.

- 1956. október 23., 1956 november 4. Nekünk , magyaroknak ez a 12 nap jutott a szabadságból - mondta Varga Zoltán, az 56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja.

Vidéken is majdnem minden megtörtént, ami a fővárosban, csak kicsiben - mondta Siófok polgármestere. De ezen a településen fegyveres összecsapás nem történt.

- Volt egy esemény, ami kevéssé ismert, hogy egy páncélos járművel egy kisebb orosz egység érkezett a helyi rendőrség megfékezésére, ám a parancsnok óvatlanul előre ment, és a rendőrök őt ejtették foglyul - emlékeztetett Balázs Árpád.

Szennában vasárnap egy csaknem négy méter magas faszobrot avattak. A legnagyobb magyar jelképeket faragták rá.  

- Bármit is hoz a jövő, bármennyi idő is telik el, mi magyarok megünnepelhetjük a forradalmunkat. A veszetesek olyan győzelmet arattak, amelyet a történelem soha el nem halványít - hangsúlyozta Salamon Gyula, Szenna polgármestere.

Az ünnepi megemlékezésen elhangzott: az igazság legyőzhetetlen, még ha sokat is kell rá várni.

Címkék: kultúra