A honvédzenekar térzenéjével és a logisztikai ezred katonáinak bevonulásával kezdődött az 56-os megemlékezés Kaposváron. A Nagy Imre szobornál a Déryné Vándorszíntársulat ünnepi műsora után Melocco Miklós szobrászművész emlékezett vissza az 54 évvel ezelőtti forradalomra, a „magyar történelem legszebb 12 napjára”.

56

- Október 23-án láttuk a magyar szabadságot, boldogok voltunk, és nem hittük el, hogy november 4-én megölték. 1956 álom a tisztaságról és a hősiességről - fogalmazott a szobrászművész. - Túl szép, hogy igaz legyen, pedig 56 a mai létünk erkölcsi alapja, meg kellene írni a bibliáját minden hősével, vértanújával együtt.

Melocco Miklós szót ejtett a Csiky Gergely Színház egy korábbi darabjáról is, amelyben a Tóth Ilonkát szerinte gyilkosként állították be, holott nem volt az. Mint mondta: ezt ellensúlyozandó, éppen itt kellene egy szobrot állítani az emlékére.

A műsor ezután a koszorúzással folytatódott. A honvédzenekar zenei kíséretével az önkormányzat, a hivatalok, valamint a pártok és civil szervezetek helyezték el a megemlékezés virágait Nagy Imre emlékművének lábánál. Az MSZP koszorúinak elhelyezésekor mindössze néhány gyengébb kiáltás volt, míg a Fidesz tapsot kapott. Az bizonyára meg csak a véletlen műve lehetett, hogy pont a Jobbik koszorújának elhelyezésekor váltott dallamot a zenekar és néhány másodpercre csönd lett a Nagy Imre parkban.

A megemlékezők ezután átvonultak a Szabadság angyala emlékműhöz a Berzsenyi parkba.

Palackposta 56-ból

Egy régi tejesüveget fordított ki a munkagép június elején az Együd művelődési központ építkezésén. Az összetört üvegből fotók és egy negatív szóródott szét. Az építésvezetők azonnal összeszedték a képeket, átvitték a szomszédba és odaadták a Varga Róbertnek, a könyvtár igazgatójának.


Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!
Kattintson a galériáért!
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A fotókról azonnal kiderült, hogy az 1956. október 30-ai nagygyűlésen készültek Kaposváron, illetve egy részük nagy valószínűséggel a II. világháború idején. Nem sokkal később kiderült, Pálfy Jenő egykori fotós ásta el a képeket, megmentve azokat az utókornak. Nem utolsó sorban pedig így védte meg a képen szereplő embereket a hatalom megtorlásától.

Színes képek az 1956-os Kaposvárról

Korábban már bemutattuk - és a Kapos Televízió is felhasználta a forradalom 50. évfordulójára készített filmjében - azokat a színes fotókat, amelyek 1956-ban Kaposváron készültek. Tudomásunk szerint nincs más képi emlék, amely színesben őrizte volna meg az eseményeket.


Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!Kattintson a galériáért!
Kattintson a galériáért!
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: Melocco Miklós, 1956 megemlékezés, kultúra