Király L. Norbertet a verseny kezdetén mindenki csodabogárnak hitte, de olyan műsort adott, amely meggyőzte a közönséget és a műsor ítészeit. A Kapospont stábja utánajárt, honnan indult a Joe Cocker-ként emlegetett 22 éves fiú.

 

Király L. Norbert még csak 22 éves, de már megízlelhette a siker ízét, igaz, a tehetségkutató kezdetén ezt még nem lehetett sejteni. Vagyis, volt, aki már sejtette, de erről később...

 

A válogatón a közönség és a zsűri is furcsán nézett a produkció láttán. Extrém hangjával, mozgásával és Joe Cocker - You can leave your hat on című számával azonban tarolt.

- Biztos vagyok abban, hogy genetikai rokonságban állsz Joe Cockerrel - mondta akkor Geszti Péter. Keresztes Ildikó pedig elárulta: szerelmes lett az előadóba. Nagy Feró csak annyit kérdezett: - Mennyit piáltál előtte? - Nem iszom - jött a válasz Norberttől.

A kaposvári felfedezett már az iskolában is kitűnt a többiek közül. Gimnáziumi padtársa elmondta: szívesen benne volt minden viccben. Gyakran énekelt az osztály előtt és az extrém táncmozdulatok már ekkor a lábában voltak.

- Norbi mindig is produkálta magát egy kicsit. Az osztály bohóca volt néha-néha. De hát ezt így fogadtuk el. Mindig elemében volt - tette hozzá a történethez Norbi barátja, Simon Arnold.

Kétszer már énekelt együttesben, sőt a Szivárvány zeneházban is fellépett, de mindkét csapat feloszlott. Norbi egy ügyvédi irodában dolgozik titkárként a somogyi megyeszékhelyen. Az ügyvédnőt, Takács Andreát nevelőanyjának tekinti. Három éve ismerik egymást egy szerelem révén. Az ügyvédnő lányával ugyanis egy pár voltak.

- A lányom felhozta, bemutatta, és akkor gondoltam, hogy nem erre az egyszerű világra való - emlékezik vissza Andrea.

Egy vicces történetet is megosztott velünk: Norbi még munka közben is sokat énekelt.

- Volt olyan eset, mikor itt az irodában is énekelt. Amikor fáradtabb voltam egy hosszabb nap után, látta, hogy egy kicsit ideges vagyok. Megkérdezte: énekeljek? Először csak próbakéntmondtam neki, hogy persze. Majd hátradőltem a székemben és hallgattam. Ilyenkor Louis Armstrong: What a wonderful world dalát szokta énekelni.

No de vissza a kezdő történethez... Norbi nevelőanyja elárulta: egy jós már a jelentkezés előtt megjövendölte: a kaposvári fiú bekerül a döntőbe, sőt benne lesz a verseny finisében. Ahhoz azonban, hogy a mágia működjön Norbinak is tennie kellett.

Az október 16-i döntőben például egy füstölt polót viselt, de ügyelnie kell arra is: csak bal lábbal léphet színpadra és a kilincset is bal kézzel fogja meg. A múlt szombati élő adásban ez bejött. Norbi volt az első biztos továbbjutó.

Az október 23-i élő showban a még versenyben lévő 11 énekes ismét egy-egy versenydalt ad elő, de közös produkcióval is készülnek. A nézői szavazatok alapján a két utolsó helyre került versenyző párbajozik. A zsűri dönti el, hogy a párbaj során ki bizonyul jobbnak. Amennyiben holtverseny alakulna ki, a nézőktől legkevesebb szavazatot begyűjtő versenyző megy haza.

Címkék: kultúra