Kaposváron szinte az összes diákszálló felújításra szorul, de több milliárd forint kéne a rendbehozásukra. A legrosszabb állapotban lévő Gyergyai kollégiumon most cserélik az ablakokat. A szállókban egyébként jóval több hely van, mint amennyi diák, ezért a Virág utcait tavaly be is zárták.

kollégium

A kollégiumi ablakokat mutatja az intézmény igazgatója. Ezeket most ki tudják cserélni. Egy kollégiumi közoktatási alapítvány energiamegtakarítási beruházásokra adott pénzt. Az iskola önállóan pályázott és nyolc millió forintot nyertek, kettőt pedig maguk tettek mellé, így lehet most kicserélni 75 ablakot.

- Nagy volumenű felújíásra lenne szükség, tehát a teljes fűtésrendszertől kezdve a világítási rendszerig, de így is ezt nagyon nagy előrelépésnek tartjuk, mert ezzel is az esztétikum javul, plusz energiamegtakarítás is létrejöhet - mondta Horváth Miklós az Eötvös Lóránd Műszaki Iskola és Kollégium igazgatója.

Azt remélik, az ablakcserétől a fűtészámlájuk 1tíz százalékkal csökken. Az egyik vizesblokkban is folynak felújítási munkálatok, erre 3 milliót fordít a város. A többi három kollégiumban idén nem végeznek nagyobb munkálatokat. A Virág utcai egy éve már nem is üzemel.

A statisztikát mutatja a város oktatási igazgatója. Míg 2001-ben csaknem 1500 férőhely volt, és mindet meg is töltötték a diákok, az elmúlt tanévben már csak 1187 fiatalt tudtak volna elhelyezni. Ám csupán 1002-en kértek kollégiumot. Pedig díjat nem is kell fizetni, csak az étkezéseket.

- Inkább választják a bejárást most már, hisz a térítési költségek nagy terheket rónak a családokra, ezért még akár 50 kilométeres távolságokból is busszal járnak be. A helyi önkormányzatok szívesen támogatják bérletekkel a családokat, és így olcsóbban meg tudják oldani a beutazást - mondta Stickel Péter oktatási igazgató.

A legnagyobbb kihasználtsága a legmodernebb diákotthonnak, a Klebelsberg kollégiumnak van, több mint 98 százalékos.

Címkék: férőhely, kollégium, felújítás, kultúra