Természetesen emellett a Gosztonyi kúriában zajlik majd az üvegművészek alkotótábora is. Mintegy 15-en fújják majd hétfőtől a folyékonyra hevített anyagot. Pécsről, Pestről és Kaposvárról is érkeznek a tanárok és a diákjaik. Ezzel párhuzamosan minden nap tartogat érdekességet a látogatóknak.

- Több műfajjal is bővült a kulturális hét a tavalyihoz képest, például a kortárs zene és táncelőadásokkal, irodalommal, kiállításokkal, valamint a gasztronómiai nappal, amely lezárja a rendezvényt - fogalmazott Andor István a rendezvény szervezője. - Kiemelném, hogy ezt a fesztivált civil összefogással hívtuk életre. Önkormányzati támogatással és kevéske pályázati forrásból sok lelkesedéssel saját magunk szerveztük meg, mindenféle profi rendezvényszervező cég nélkül. A későbbiekben pedig szeretnénk bevonni Kaposmérőt és Szennát is a programokba.

Vasárnap este a kaposszentbenedeki református iskolában nyitották meg az üvegszimpoziont, a helytörténeti kiállítást, valamint építészeti képző-, ipar- és tájművészeti tárlat.
Hétfő este a bányai Panoráma panzióban Kolláth Zoltán csillagász tart előadást az éjszakai égbolt rejtelmeiről. Kedden Dunkel Nepomik Norbert orgonahangversenye lesz a kaposszentbenedeki katolikus templomban. Szerdán az SC.Art zenekar koncertezik a Faluházban, ahol fényművészeti vetítést is láthatnak az érdeklődők.

Egy nappal később Szederkényi Júlia Barlang című filmjét vetítik, majd pénteken Lovász Irén koncertezik.

Hétvégén kortárstánc előadás, majd a Zuboly és a Beer See Walk lép fel a Faluházban. Vasárnap nyílik az egyhetes művésztelep munkáiból a kiállítás, ezután pedig a Peterke-tónál gasztronómii fesztivált rendeznek, ahol csak juhból lehet elkészíteni a verseny-ebédet. Délután észt, litván, török néptánc és népzenei műsorok váltják egymást a színpadon, majd Apám kakasa címmel Lackfi János költő estje következik. Végül a Baraca együttes, majd a Juhos-együttes zárja a napot táncházzal.

Részletes programhoz kattints ide!

Címkék: kultúra