Meksz Alexa már lazíthat. Őt felvették. Szeptembertől a Pécsi Egyetemre fog járni, testnevelés-edző szakra. Ő tudja, hogy nem olyan könnyű bekerülni a felsőoktatásba.

- Igen, tavaly jelentkeztem, de nem vettek fel, de idén újra próbáltam, a tesi érettségit megcsináltam és így most már sikerült - mondta Meksz Alexa.

Összesen több mint 3700 somogyi diák jelentkezett idén valamilyen felsőoktatási képzésre. Csaknem 2700-at, mintegy kétharmadukat vették fel. Nagy részük, alig több mint 3300-an államilag támogatott képzésre szerettek volan bekerülni. Itt persze mindenhol magasabbak voltak a ponthatárok, mint a költségtérítéses képzéseken. Csak 1900 diákot vettek fel.

felveteli

Balajcza Barbarát a sport hozta a Kaposvári Egyetemre. Két napja adta be pótfelvételi kérelmét kommunikáció-média szakra, levelező képzésre.

- Én Pesten már befejeztem egy iskolát, újságíró-marketing végzettségem van, és ezt szerettem volna még feljebb vinni, és Pesten jelentkeztem egy másik főiskolára, ugyanerre a szakra, és a röplabda hazahívott, és akkor úgy döntöttem, hogy akkor itt folytatom a tanulmányaimat is - mondta Balajcza Barbara.

Azt még nem lehet tudni, pontosan hányan jelentkeztek a Kaposvári Egyetemre pótfelvételi eljárás keretében. Postán még csütörtökig érkezhetnek meg a dokumentumok. Az egyetemnek 150 jelentkezési lapja volt, ami nagyon hamar elfogyott, a többieknek interneten kellett jelentkezni.

- Az egyik legnépszerűbb volt a Gazdaságtudományi Karon a pótfelvételiben a Pénzügy és Számvitel szak, a Pedagógiai Karon a gyógypedagógus BA, és az andragógia volt különösen népszerű az érdeklődők körében - mondta Lehőcz Gábor a kaposvári Egyetem oktatási igazgatója.

Mezőgazdasági szakmérnöknek is sokan mennének, valamint többen jelentkeztek a felsőfokú szakképzésekre olyanok, akiket a normál felvételi eljárásban nem vettek fel. 2009-ben 220 hallgatót vettek fel pótfelvételein. Az idei pótfelvételis ponthatárokat augusztus 27-én hozzák nyilvánosságra.

Címkék: Lehőcz Gábor, Balajcza Barbara, gazdaságtudomány, Meksz Alexa, mezőgazdasági, pótfelvételi, kultúra