Papp Árpád

Papp Árpád Somogyaszalóban, kisparaszti családban született 1937. március 19-én. 1955-ben érettségizett a Táncsics Mihály gimnáziumban, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar-latin szakon folytatta. Kardos László műfordítói szemináriumát látogatta, szakdolgozatát is nála írta, Kosztolányi latin és olasz műfordításairól.

Az újjászerveződő Eötvös Kolégium tagja volt; 1959-ben került vissza hajdani gimnáziumába, ahol szaktárgyait és olasz nyelvet tanított, évekig az iskola archív könyvtárát gondozta. Az indulástól (1970) a Somogy antológia irodalmi, majd a folyóirat égtájak" rovatának a szerkesztője, 1974-ben kivált a szerkesztő bizottságból, majd az újjászerveződő Somogy folyóiratban folytatta 1981-től a világirodalmi rovat szerkesztését.

1966-tól főmunkatársa az immár 11 kötetéhez érkezett Világirodalmi Lexikonnak, összefogja az újgörög és ciprusi szakterületen tevékenykedő kutatók munkáját. 1977-ben (Esterházy Péterrel megosztva) neki ítélték oda a legjobb első kötet (Metszéspontok. Versek és műfordítások, Magvető, 1976) jutalmazására alapított díjat, melyet végül is nem vett át, mivel 1972-ben megjelent saját kiadású könyve és több kötetnyi műfordítása figyelmen kívül hagyásának tekintett.

1982-ben, Athénban megkapta a Parnasszosz Irodalmi és Művészeti Társaság aranydiplomáját. Pro Urbe Kaposvár díjjal is jutalmazták, 2002-ben pedig Kaposvár díszpolgárává választották.

Címkék: Papp Árpád, kultúra