Nagy Feró


Nincs még egy magyar rockzenész, aki évtizedeken keresztül úgy a figyelem középpontjában tudott volna maradni, mint Nagy Feró. Megkerülhetetlen személyiségének, felejthetetlen dalainak köszönhetően július utolsó napján ő is elfoglalhatja jól megérdemelt helyét az MTV Icon páholyában: Feró lesz ugyanis a hétvége főszereplője a siófoki Coke Club-ban. Július 30-án, pénteken este fél kilenckor kezdődik Lévai Balázs Dob+Basszus Live című színpadi talkshowja, amely különleges Balaton-parti különkiadással jelentkezik. A hazai rock legendás előadója mesél majd életéről, pályafutásáról, dalairól, zenekarairól, és természetesen koncertet is ad.

Vendégként jelen lesz Feró két fia, Botond és Hunor Attila, aki a Beatrice jelenlegi felállásában dobol. Elmondja véleményét az ikonról az Ifjak Tanácsa, valamint Kapa és Pepe utcai riportja is látható lesz. Papp Szabi (Supernem), Czutor Zoltán (Belmondo) és Japán (Heaven Street Seven) szintén feltűnik a műsorban, akik alkalmi zenekarként, Nagy Hunor Attilával és Feróval kiegészülve játszanak el egy dalt. További meglepetésekre is számíthatnak azok, akik péntek este ellátogatnak a Coke Club-ba, ahol a hétvége ikonja is koncertezik majd.



A 2010-ben immár harmadszor kerül megrendezésre az MTV Icon koncertsorozat, amely során esténként tizenkét népszerű előadó játssza el a magyar könnyűzene legnagyobb ikonjainak legendás dalait a siófoki Coke Club-ban.



Július 31-én, szombaton este kilenctől Nagy Feró előtt tiszteleg majd a hazai zenésztársadalom. Új értelmezésben, olykor meglepő változatban szólalnak majd meg az olyan gigaslágerek, mint az Azok a boldog szép napok, a Nyolc óra munka vagy a Gyere, kislány, gyere.

A koncerten, amelyen Feró a páholyból nézi a tiszteletére született produkciókat, fellép a babát váró Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Depresszió, a Pál Utcai Fiúk, a reggea-ben utazó Copy Con, a nagy öreg Kalapács, a rohamosan feltörő Óriás, a kemény riffekkel operáló Blind Myself. Tompos Kátya színésznő is színpadra áll, de itt lesz a folkdisco műfaját meghonosító Kerekes Band, az autentikus cigányzenét képviselő Karaván Família, a Csillag születik-győztes Tabáni István, illetve a the Kolin.



A koncert ingyenes és élőben kizárólag a Coke Club-ban szólal meg egyetlen egyszer, televízióban felvételről csak az MTV-n látható. Olyan szokatlan együttműködések és egyedi előadások várhatók, amelyekről még sokáig mesélhet majd, akinek lesz szerencséje személyesen is végighallgatni a produkciókat.

Címkék: Kalapács, Nagy Hunor Attila, Tabáni István, Nova Kultúr Zenekar, Czutor Zoltán, Kerekes Band, Supernem, Papp Szabi, Heaven Street Seven, the Kolin, Nagy Botond, Dob+Basszus Live, Blind Myself, Pál Utcai Fiúk, Belmondo, Copy Con, Marót Viki, MTV, Karaván Família, Tompos Kátya, Depresszió, Lévai Balázs, Beatrice, Japán, Icon, Coke Club, Nagy Feró, Balaton, Siófok, kultúra