1945. elején nyilvánvalóvá vált, hogy a háború Európában hamarosan véget ér.

A német hadsereg - és maradék szövetségesei - élet-halál harcát vívta. A német katonai vezetés - Hitler parancsára - újabb támadás tervét dolgozta ki, amelynek célja kijutni a Dunához és stabilizálni a frontot egy kedvező felté­telű béketárgyalás megkezdéséig.

A németek számára a keleti arcvonal mindig döntő jelentőségű volt. 1945. elejére a magyarországi hadszíntér létkérdéssé vált. A Dunántúlon rekvirált élelmiszer és a zalai olajmezőkön kitermelt olaj Németország ellátásában fontos szerepet kapott. Ráadásul a németek itt akartak sikert elérni, amelynek eredményeként lassíthatják a Berlin felé törő szovjet csapatok támadásának ütemét.­

Az ellentámadás fő iránya a Balaton és a Velencei tó között Dunaföldvár-Szekszárd volt. Ezt a csapást az Ardenneki arcvonalról átdobott 6. SS páncélos hadsereg mérte. Az első kisegítő csapást a Balatontól délre Nagybajom -Kaposvár főirányba a 2. páncélos hadsereg hajtotta végre. A második kisegítő csapást az F. hadseregcsoport a Dráva déli partjáról Pécs - Dombóvár irányba indította meg. A két kisegítő csapás az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg ellen irányult.

A támadás napján március 6-án télies, borult idő volt. Szinte mindenütt havas eső esett. A hőmér­séklet 0 C° körül volt. A kora hajnali órákban meg­indult „Tavasz ébredés” fedőnevű ellentámadás az első napokban kisebb mértékű sikereket hozott. A Déli Had sereg Csoport naplójában erről ez olvasható:

„A LXVIII hadtest és a 71. gyaloghadosztály a Kutas - ­tól északra lévő térségből támadva lendületes előre­nyomulással, megtörve az ellenség szívós ellenállását, elérte a Jákó, Nagybajom utat, Jákót az északi rész kivételével elfoglalta és Kutas déli széle és Jákó déli széle általános vonalon záróvonalat épített ki.”

A Nagybajom - Kaposvár irányú főcsapás végrehaj­tásával egy időben a Kéthely - Marcali vonalról német és magyar csapatok indítanak támadást azzal a céllal, hogy egyesüljenek a főcsapást mérő csoportosítással. Ötórás harc után a támadó csoportosítás mintegy 2 km. mélységben behatolt a szovjet fővédőövbe.

A támadás fővédőöv „eredménye” lett, hogy Boronka, Csömend és Nikla -
Berzsenyi Dániel szülőfaluja - csaknem elpusztult. Hasonló sorsra jutott Mesztegnyő is, amelyben a házak 80 százaléka elpusztult a harcok során. Csodálatos templo­mát - amely a harcok során szintén súlyos károkat szen­vedett - a mai napig sem tudták eredeti szépségében helyreállítani.

­A kezdeti sikerek után a német-magyar támadás mindenütt elakadt a szívós szovjet ellenállás miatt. A szovjet csapatok a front teljes hosszában – a tá­madást megelőzően - erős védelmi rendszert hoztak létre - harckocsi akadályokat építettek és aknákat telepítettek. A németek azt a taktikát alkalmazták, hogy ha a tá­madás valahol elakadt, akkor azonnal csoportosították erőiket és máshol újabb támadást indítottak. Ennek eredménye volt az, hogy a somogyi front egész hosszá­ban folyamatos harctevékenység folyt. A németek Nagybajomtól délre
több helyen is tá­madást indítottak a bolgárok ellen. A harcok mindkét oldalon súlyos veszteséget okoztak, azonban a front vonala jelentősen itt sem változott.

Ezekben a napokban somogyi hadszintéren váltakozó hevességgel és változó sikerrel folyt a harc. A német - magyar csapa­tok leküzdve a szovjet - bolgár előőrs és elővéd csa­patok ellenállását, betörtek a fővédőövbe, ám a foko­zódó ellenállás miatt a támadás mindenütt elakadt. A front több szakaszán az ellenlökést végrehajtó szovjet csapatoknak sikerült az eredeti helyzetet visszaállítani. A harcok hevességére jellemző, hogy mindkét ol­dalon már az első napokban több ezer fő volt a vesz­teség.

Nagybajom körzetében napokon keresztül folyt az ádáz küzdelem. Emberek százai áldozták - sok esetben hősként - ­életüket abban a hitben, hogy hazájukért halnak meg. A harcok hevessége március 12-re mindenütt alább hagyott. A szembenálló felek a front egész hosszában védelembe mentek át. Március 14-én a német csapatok Kéthely és Marcali vonalról indítottak támadást, amely­nek eredményeként 4 km. mélyen beékelődtek a szovjet védelembe. A súlyos veszteségek után felhagytak a további táma­dással. Kisebb jelentőségű harcok az elkövetkezendő napokban a somogyi front egész hosszában folytak.

Közben a hátországban a Nyilas Keresztes Párt Hungarista Mozgalom utasítása alapján az első „hunga­rista március 15-re” készültek. A központi programnak megfelelően a lehetőségek szerint mindenütt zenés ébresztőt kellett tartani, melyet az ifjúságnak az ünnepség színhelyére zárt sorokba való felvonulása követett. Az ünnepségen kivétel nélkül köteles volt mindenki megjelenni. Március 16-án a szovjet csapatok fő csoporto­sítása a Balatontól északra - miután felszámolta a németek korábbi térnyerését - támadásba ment át. A Bécs irányú hadművelet célja a magyarországon lévő német és magyar csapatok ellenállásának fel­számolása és az „Alpesi erőd” védő vonal áttörése. A somogyi frontszakaszon 16-án a németek Boronkánál támadnak, 17-én Heresznyétől 3 km-re benyomul­nak a szovjet állásokba, 18-án Mesztegnyőtől északra rohamozzák meg a bolgár állásokat. Ezek a táma­dások sem eredményeztek jelentős területnyereséget. A következő napokban hasonló hevességgel folytatód­tak a harcok, legfeljebb annyi változás van, hogy meg­szaporodtak a szovjet ellenlökések.

A Balatontól északra sikeresen kibontakozó szovjet támadás elhárítására a somogyi frontszakaszról is irányítottak át csapatokat. Az egyre gyakoribb szovjet-bolgár támadások eredménye lett, hogy a Margit vonal előterét fokozatosan birtok­ba vették. Március 24-e után a somogyi frontszakaszon pár napra csendesebb időszak következett. Ezekben a napokban egyre gyakoribbá vált a németek mellé beosz­tott magyar katonák szökése, átállása. Naponta 10-15 katona jelentkezett a szovjet és a bolgár oldalon.

A Balaton északi oldalán folyó sikeres szovjet támadás azzal a veszéllyel fenyegette a somogyi fronton harcoló német és magyar csapatokat, hogy vissza ­vonulásuk útját elvágják. A csapatok hátravonását a többszöri kérés ellenére - Hitler kategórikusan meg­tiltotta. Március 28-án a somogyi front egész hosszá­ban a szovjet és bolgár csapatok megkezdték a tüzérségi előkészítést és felkészültek egy nagyszabású támadás megindítására.

Március 29-én hajnalban megindult a somogyi fronton is a szovjet és bolgár csapatok támadása. A támadó csapatok leküzdve a védők szívós ellenállását, több helyen áttörték a Margit vonalat és sorra foglal­ták el a front mögött lévő somogyi községeket. A következő nap a szovjet és bolgár csapatok folytatták a fokozatosan visszavonuló német és magyar csapatok üldözését. A támadás eredményeként újabb köz­ségek szabadultak meg a háború borzalmaitól.

A tapsonyi plébánia feljegyzéseiben olvasható: Március 30-ra esett e szomorú emlékezetes nap. De. 10 órakor az orosz reguláris hadsereg ágyúkkal felszerelve bevonult Szenyér felől Tapsonyba és minden ellenállás nélkül elfoglalta azt. A katonaság elszállásolta ma­gát a faluban…

Március 31-én a somogyi arcvonal utolsó szakaszán dél-Somogyban Csurgóért rendkívül heves házról-házra vívott harc folyt. Még ezen a napon a támadó csapatok kezébe kerültek az utolsó somogyi köz­ségek. Április 1-én hajnalban Somogy megye területén a harcok gyakorlatilag befejeződtek.

A lakosságnak egyénenként eltérő módon jelent­hetett ez az esemény felszabadulást, vagy megszállást. Egy jobb világ reményében költöztek vissza a kitele­pítettek, az elmenekültek és fogtak hozzá a háborús károk helyreállításához.

Puskás Béla

Címkék: kultúra