1944. őszén a szovjet csapatok feltartóztathatatlanul törtek előre Magyarország területén.
December elejére az ország kétharmadát birtokba vették. Kaposvár nyílt város­ként megmenekült a háború borzalmaitól. Somogy megye egyes területei napok alatt felszabadultak, más vidékek viszont hónapokon keresztül megszenvedték a frontok minden terhét. A Dunántúl területén öt hónapon keresztül kavargott a háború forgószele. A német hadsereg olyan makacs ellen­állást tanúsított, amelyre még a főirányba eső Lengyelországban sem volt példa, a nyugati frontról nem is beszélve.

A makacs ellenállás oka nemcsak a szovjet csapatok előre­nyomulásának fékezése volt, hanem a zalai olajmezők védelme, amely a német hadigépezet üzemanyag szükségletének zömét biztosította. Nem elhanyagolható szempont volt a Jugoszlávi­ában harcoló német csapatokkal az összeköttetés, majd ké­sőbb a visszavonulás biztosítása.

A Dunántúlon kiépített „Margit vonal” a harmadik ­védelmi rendszer volt, amit a németek
Magyarországon kiépítettek. Ennek a védelmi rend­szernek a legfontosabb szakasza belső
Somogyban húzódott. A somogyi föld ősidők óta hadszintérnek rendeltetett. A Balaton és a Dráva közötti terület állandó átjáróul szolgált az itt megforduló hadseregeknek. A völgyek és a dom­bok mind a védőknek, mind a támadóknak ideális terepül szol­gáltak. Ezen a területen 1944-45-ben változó sikerrel 120 napig folyt az ádáz küzdelem. Belső Somogyot 20 ezer holdon változtatták aknamezővé, a földeket, a réteket, legelőket lövészárkok és harckocsi akadályok hálózták be.

Somogy igen fontos területnek tűnt mind a szovjet, mind a német hadvezetés számára. Elfoglalásának, illetve megőrzésének mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonított. A sikeres - tolnai, baranyai - hadműveletek után az 57. szovjet hadseregnek azt a feladatot szabták, hogy akadályozza meg a német -magyar csapatok védelemre történő berendezkedését a Margit vonalon. Ezzel szemben december 2-án az arcvonal stabilizálása érdekében érkezik meg Guderián vezérezredes intézkedése a Dél-Dunántúlon harco­ló 2. páncélos hadsereg-feladatairól.

„A LXVIII. hadtest további hadvezetését haladékta­lanul arra kell beállítani, hogy megakadályozza az ellen­ség további előretörését a Margit állás irányába a Dráva és a Balaton között, továbbá az olajvidék birtokbavételét Kaposvártól nyugatra. Nem szabad megengedni, hogy a had­testet leszorítsák délnyugatra vagy délre a Drávához.”

December 3-án súlyos harcok folytak Szigetvár tér­ségében, valamint Kaposvártól nyugatra Nagybajom térségé­ben. A szovjet csapatok csaknem bekerítették a községet. A fokozódó német ellenállás miatt a front gyakorlatilag megmerevedett. A Böhönyére vezető út a német-magyar csa­patok kezén maradt. Siófok körzetében jelentős harcok folynak a 80. gárda lövészhadosztály és a német 1. pépcé­los hadosztály "Huppert" harccsoportja között. A németek a hadműveleti naplóba a következőket írták: az ott harcoló német csapatok "nem tudták magakadályozni, hogy az ellen­ség több helyen benyomuljon a helységbe és a helység el­keseredett ház és utcai harcok után elveszett. Siófoktól észak-keletre építettünk ki új biztosító vonalakat."

A tótvázsonyi német repülőtér közelében fekvő Vöröstó község római katolikus plébániáján a következőket jegyezték fel. "Egész nap pokoli robajjal szállnak a stu­kák és a vadászrepülőgépek bombázzák Siófok és Kaposvár környékén lévő szovjet páncélos ékeket. A falvak égnek a túlsó parton. A helyzet réme..."

A somogyi harcokat rendkívüli módon meghatározta a Balaton elhelyezkedése. A 77 km hosszú tó a délről jövő hadműveleteket ketté vágta. "Mivel a rajta való át­kelés felesleges vállalkozás lett volna, ezért a harcoló csapatok a két vége felé igyekeztek. Míg Siófoknál a harcok hevessége rendkívüli módon foko­zódott, addig a somogyi partvidék többi része december 4-e után kiesett a harcok hatásköréből.

A Margit vonal somogyi szakaszának északi pontja Balatonkeresztúr volt, majd Marcali – Mesztegnyő - Böhönye­ – Nagyatád - Barcs vonalat követte. A németek a védelmi rend­szer előterében súlyos halogató harcokat folytattak annak érdekében, hogy lassítsák a szovjet csapatok előrenyomu­lását. A szovjet csapatok első támadó lendületükkel túl­jutottak a Marcali-hátságon és megközelítették a Nagyka­nizsára vezető utat. Innen azonban vissza kellett vonul­niuk a növekvő német magyar támadások miatt. A németek visszatérésük után megerősítették a „Marcali környékén” lévő állásaikat.

Nagybajom - amely eredetileg nem volt a védelmi rend­szerben - szerepe a halogató harcok után felértékelődött. A német hadvezetés egy későbbi támadás kiinduló pontjának tekintette és ezért a "nagybajomi bástya" minden áron va­ló védelme mellett döntött. Kiskorpád és Nagybajom között a műút mindkét oldalán olyan elszánt, végsőkig menő küzdelem folyt, amely a magyarországi harcok legsúlyosabb ütközetei közé tartozott. Szigetvár a német tervekben különösen fontos sze­repet kapott, mert itt vezetett a déli irányba az egyet­len főút, amely a Dráván túli német erők ellátását biz­tosította: December 5-én a 64. szovjet lövész hadtest me­netből elfoglalta a várost. A harcok eredményeként a szov­jet csapatok elérték a Margit vonalat, ahol a német-magyar csapatok szívós ellenállása megállásra kényszeritette őket.

December 20 -ig helyi jelentőségű kisebb intenzitású harcok folynak a Margit vonal mentén. Ebben az időben je­gyezték fel a tapsonyi plébánián a következőket. " Ettől kezdve Tapsony is had szintérré válik, a plébánia és az egész falú a háború. kíméletlen képét ölti magára.

Újabb és újabb harci csoportok érkeznek falunkba, hogy pár óra múlva kivonuljanak a szenyéri frontra és Mesztegnyő felöl állandóan kísérletező orosz előretörést feltartóztassák." A front mögött lassan stabilizálódott az élet. A nyilas közigazgatást újjá szervezték, amelynek elsőd­leges feladata a háborús szükségletek minden áron való bizto­sítása volt. 1944 végén a német csapatokhoz beosztva - több­nyire alárendelt szerepre kárhoztatva - mintegy 400 ezer magyar katona harcolt még a németek oldalán. Ebből több mint 100 ezer fő a somogyi hadszintéren. A nyilas vezetés­nek a legnagyobb gondot a hadseregben kibontakozó bomlás okozta. A katonák megszöktek a csapatoktól és fegyvereiket eldobálták. A Déli hadseregcsoport az alábbiakat jelentette a német legfelsőbb parancsnokságnak. " A jelenlegi összeté­telben a magyar hadsereg nem hajlandó harcolni ... Ma a leg­nagyobb veszélyt a magyarok jelentik .... nincs bennük semmi ellenálló erő."

A front mögött a raziák állandósultak. A szökevény honvédeket és munkaszolgálatosokat minden hadbírósági tárgyalás nélkül a helyszínen felkoncolták. A lakosság - aki otthon maradt - szörnyű időket élt át. Gyűlölték a németeket, valamint a nyilasokat és rettegtek az "oroszok" érkezésétől. A tapsonyi plébánia feljegyzései között olvasható. "Február elején SS alakulatok szállnak a plébánián. Ez a Spindler-divisió hírhedt rablóbanda volt... A nácik durva erőszakoskodásaikkal és rablásaikkal a magya­rok előtt teljesen meggyűlöltették magukat."

A budapesti harcok idején december 20 és január 18-a között a szemben álló erők a védelmi rendszer kiépítésével, megerősítésével voltak elfoglalva. Január 21-e után a Nagy­atád előtti térségben a németekkel szemben rendezkedik be védelemre az 1. Bolgár hadsereg. A bolgárok azonnal kísérletet tettek Nagyatád elfoglalására. A település birtokba vétele a nyugati arcvonalszakasz megerősítése szempontjából nagy jelentőségű hadműveleti siker lett volna. Nagyatád azonban a németek védelmi rendszerének fontos pontja volt. Aknazárral vették körül és jelentős erőket összpontosítottak körzetében, mert a város elvesztése szabad utat biztosított volna a zalai olajmezők felé.

Január 26-án a kora hajnali órákban a német 2. páncé­los hadsereg három hadosztálya kisegítő csapást hajtott végre Kaposvár főirányba, hogy megakadályozza az 57. szovjet hadsereg sávjában megindult átcsoportosításokat. Az "Eisb­recher" /Jégtörő/ fedőnevű támadást azonban a szovjet csa­patók elhárították. A támadás során a németek kisebb cso­portokat a Balaton jegén keresztül is harcba vetettek.

A budapesti kudarc Hitlert újabb határozott intézke­dés foganatosítására késztette. Utasította a vezérkart a "Tavaszi ébredés" fedőnevű támadás előkészítésére. Ennek fő célja, kijutása Dunához és stabil összefüggő védelmi rendszer kiépítése, a német birodalom előterének biztosí­tása. A tavaszi olvadás sártengerré változtatta a somogyi földeket. A rossz terep és időjárási viszonyok már a táma­dás előkészítésének idején kétségessé tették a kitűzött cél elérését.

Puskás Béla

Címkék: kultúra