Élvonalbeli kamarazenei fesztivál nem sok helyen van a világon, mivel a művészek ilyesfajta felvonultatása roppant sokba kerül. Így élvonalbeli, művészek hozzák létre az ilyen rendezvényeket, személyes kapcsolataikat mozgósítva. Jelen esetben ezt a szerepet a Kokas Katalin-Kelemen Barnabás vállalta.  A művészházaspárnak köszönhetően világhírű zenészek látogatnak egy hétre Kaposvárra. A fesztivál gerincét a világszínvonalú klasszikus zenei koncertek alkotják. A műsor összeállításakor kiemelten figyeltek arra, hogy a fiatalok és a „kezdő” komolyzene hallgatók számára is szerethető legyen a program.

Itt lesz az amerikai Joshua Bell, aki a világ legnagyobb és legpompásabb koncerttermeiben lép fel. A klasszikus zenei koncerteken Kocsis Zoltán zongorajátékát is meghallgathatják az érdeklődők. Továbbá a finn hegedűművész Pekka Kuusisto és az angol Jonathan Cohen gordonkajátékát is élvezheti a közönség. A kísérőprogramok között szerepel Földes Imre, a Zeneakadémia professzorának a zenéről szóló szemináriuma a zenéről, valamint esténként könnyűzenei ősbemutatókon vehetnek részt az érdeklődők.

joshua bell

Kulka János pedig Akarod, vagy nem címmel megjelenő új lemezét mutatja majd be a kaposvári közönségnek. A Nemzetközi Jam Session fesztivál fellépői között pedig olyan elismert művészeket találunk mint United, Charlie, Somló Tamás, Tóth Vera és Tóth Gabi. Gál Csaba Boogie mindig is az amerikai zene híve volt, erre a fesztiválra azonban egy tőle szokatlan programmal készül. Gospel koncertet fog adni.

palya bea

A fesztivál igazi csemegét kínál a könnyedebb műfajok kedvelőinek is: esténként egy-egy zenész új arcát ismerhetjük meg Palya Beának, Szakcsi Lakatos Bélának, Falusi Mariannak és Laár Andrásnak.  A felkért művészek a maguk által megálmodott formációkban vadonat új műsort mutatnak be. Műfaji korlátok nincsenek, mindenki azt választ, ami éppen közel áll hozzá. Egy megkötés van: legalább egy lemeznyi olyan programnak el kell hangoznia a koncerten, amit a művész még soha, sehol nem játszott!

A koncertek érdekessége, hogy nem összeszokott zenészekről van szó, hanem önálló művészekről, akik mindössze egy-egy mű erejéig állnak össze. A Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál legnagyobb komolyzenei koncertjeit 30 európai országban egyidőben rádión közvetítik majd csaknem 100 millió hallgató örömére.

A fesztivál ideje alatt Kaposvár egy nyüzsgő és vibráló várossá alakul, ahol a zenén kívül a képzőművészet, a gasztronómia a városturizmus is kiemelkedő jelentőséggel bír majd.A fesztivál ideje alatt a Dorottya szálló bálterme igazi gasztronómiai központtá alakul. Minden nap 3-4 érdekes és színvonalas gasztronómiai bemutatóval várják az érdeklődőket. Megkóstolhatják az évek óta a világ legfinomabb csokoládéjának választott AMEDEI termékeket, melyek nevét valószínű a legtöbben még csak nem is hallották!E mellett megízlelhetik a legfinomabb sajtokat, sonkákat, ásványvizeket, borokat is – a legkiválóbb szakemberek vezetésével.

A szervezők 18 ezer körüli nézőszámra számítanak. Augusztus 13-áig, a fesztivál kezdetéig minden kedden délután a Kossuth téren zenei ízelítőben lehet része a kaposváriaknak. Hamarosan a KaposPont oldalán a fesztivál teljes programja megtekinthető lesz, addig is erre a linkre kattintva kiválaszthatják melyik zenei programra látogatnának el szívesen. Jövő héttől pedig mi is szeretenénk a szervezők segítségével hozzájárulni ahhoz, hogy részt tudjanak venni a fesztiválon. Augusztus 13-áig minden nap két jegyet sorsolunk ki mindössze egy helyes válaszért.

Címkék: Kokas Katalin, Somló Tamás, Gál Csaba Boogie, Nemzetközi Jam Session, Földes Imre, Tóth Vera, United, Laár András, Nemzetközi Kamaratenei Fesztivál, Falusi Mariann, Kelemen Barnabás, Szakcsi Lakatos Béla, Kulka János, Joshua Bell, Tóth Gabi, Palya Bea, Charlie, kamarazene, Kaposvár, kultúra