A Szent korona másolatának behozatalával kezdődött a kaposvári tanácskozás. Kilencven évvel ezelőtt Magyarország elvesztette területének és majdnem lakosságának is kétharmadát. Összeomlott az ország és a társadalom.

- Gyakorlatilag egy vesztes lelkiállapotban lévő állam jött létre 1920. június 4-én. Innen kellett megkísérelni talpra állni, innen kellett megkísérelni talpra állítani az országot – mondta Nagy Szabolcs történész.

A szombati tanácskozáson Horthy Miklós korszakáról, személyiségéről, és kultuszminiszteréről Klebelsberg Kunóról értekeztek. Elhangzott: a 20. század magyar politikatörténelmében nincs versenytársa.

- A gyermekek az iskolában a hazáról tanultak. És mi a helyzet ma? Ma sorra szűnnek meg az iskolák, napjainkban a művelődési hálózat szinte teljes egészében felszámolásra került. Támogatás hiányában sorra szűnnek meg a kórusok, zenekarok, színjátszó körök – mondta Nagyváradi-Kis Anna, a Magyarok Szövetségének megyei elnöke.

Klebelsberg 165 óvodát és több mint 6300 iskolát épített. A legyengült országban a tudás volt a legfontosabb. Szakemberek szerint ma is erre van szükség.

- Itt Magyarországon tulajdonképpen egy háború zajlik, a veszteségeink nem kisebbek, mint Trianon után, tehát úgy gondolom, ebből az állapotból is egyedül a tudás, és a szürkeállomány, amelyben ez az ország hihetetlenül gazdag, egyedül ez húzhatja ki az országot a jelenlegi helyzetéből – mondta Gieber Vilmos, a kollégium vezetője.

Szombaton Magyaratádon Trianon emlékművet avattak. Az ünepségen elhangzott: 90 évet kellett várni, hogy ne csak suttogva lehessen beszélni 1920-as eseményekről. A szobor a megyében az egyetlen alkotás, amely civil kezdeményezésre jött létre. A műsorban többek között a helyi iskolások és az orci Hajdina együttes néptáncosai is színpadra léptek.

Címkék: Magyarok Szövetsége, Nagy Szabolcs, Gieber Vilmos, Horthy Miklós, Klebelsberg Kunó, Hajdina, Nagyváradi-Kis Anna, Magyaratád, Kaposvár, kultúra