Az érettségi vizsgák sikeresen zajlottak le. A 16 nap alatt összesen 1328 helyszínen 139 392 diák maturált közép- és emelt szinten. Mindössze egy tárgyat, a középszintű informatika gyakorlati vizsgát kellett pótolni, amelyre május 31-én került sor. A pótlóvizsgára a május 17-i rendkívüli időjárás miatt volt szükség, amely helyenként áramszünetet okozott. A mintegy 30 ezer érettségiző közül néhányan nem tudták teljesíteni a követelményeket. A pótlóvizsgát 71 helyszínen 131 diák írta meg május 31-én. Az idegen nyelven folyó vizsgákkal együtt középszinten 196, emelt szinten 89 vizsgatárgyat választhattak az érettségizők. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a csomagolás és a kiszállítás gyakorlatilag hibamentes volt, június 1-jén 8 órától pedig mind az 589 vizsgaanyag (feladatlapok, javítási-értékelési útmutatók, egyéb elektronikus anyagok) megtekinthetőek lesznek a hivatal honlapján. A vizsgadolgozatok kijavítása után a diákok saját iskolájukban, meghatározott időpontban megnézhetik ezeket, illetve észrevételeket is tehetnek a javítással kapcsolatban.

Érettségi

Csütörtökön, június 3-án kezdődnek és jövő szerdáig tartanak az emelt szintű szóbeli vizsgák. A mintegy 27 ezer szóbeli vizsgát 142 helyszínen, 1839 tantárgyi bizottság előtt rendezik. A tételeket az Okatatási Hivatal készítteti és juttatja el a háromtagú tantárgyi bizottságokhoz. A vizsgázók teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelő lapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázók teljesítményének minősítésére. A bizottság egyéni osztályozóívet állít ki minden vizsgázóról, amelyet a hivatal elküld az illetékes érettségi vizsgabizottságnak. Az emelt szintű szóbelik után, június 14-től 25-ig tartanak a középszintű szóbeli érettségi vizsgák.

Címkék: matura, vizsga, érettségi, kultúra