Pünkösd Csíksomlyón

Százezrek vettek részt a csíksomlyói búcsún szombaton. Az eső ellenére több százezer zarándok indult el a mise helyszínére, a két Somlyó-hegy közötti nyeregben levő Hármashalom oltárhoz.

Az idei, 443. búcsún a szentbeszédet Böjte Csaba dévai ferences szerzetes mondta. A búcsún ott van José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legmagasabb tisztségű elöljárója is. "Jó hallani, hogy magyarországi testvéreink szeretettel nyújtják kezük a kettős állampolgársággal" - fogalmazott Böjte Csaba, majd a következőket mondta: "ha összefogunk, eljön, amiért mindennap imádkozunk, Isten országa. Mindannyian egymásnak testvérei kell legyünk. Adja Isten, hogy a katolikus egyház, a Kárpát-medencei magyarság a vigasztalás, bátorítás egyháza legyen" - zárta beszédét a szerzetes.

A 443. pünkösdi búcsún a két Somlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál tartott misét követően szombaton 19 órakor ugyancsak misét tartottak a kegytemplomban, míg éjszaka virrasztottak. Az eseményre az erdélyi katolikusokon kívül a világ minden tájáról érkeznek hívők, vallási hovatartozástól függetlenül. Budapestről két különvonat indult, a Székely gyorsnak és a Csíksomlyó expressznek nevezett szerelvények valamivel több mint 1600 zarándokot szállítottak a Székelyföldre, Magyarországról ezenkívül rengetegen érkeztek magánúton is.

A román hatóságok csaknem 600 rendőrt és csendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy biztosítsák a rendet. Csíksomlyón már a kommunizmus idején is tartottak körmenetet. A zarándoklatra ekkor még csak magánúton lehetett elmenni, szervezetten nem. Az 1990-ben tartott első szabad búcsún 80 ezren voltak, ez a szám évről évre nőtt, az elmúlt években már több mint 400 ezerre becsülték a résztvevők számát.



Pünkösd

A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek  eljövetelének emlékét ünnepli meg. A Szentlélek  ezen a napon jött el Jézus Krisztus és a Krisztusi Egyház anyjára, legszentebb Szűz Máriára, valamint az apostolokra, aki ezt a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok." (Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)

Címkék: Csíksomlyó, Pünkösd, búcsú, kultúra