A fiatalok fele mindennap használja az internetet, de nincsenek felkészülve ennek veszélyeire, hangzott el egy csütörtöki kaposvári tanácskozáson. A szakemberek azt mondták: a világháló a bűnözés melegágya, ezenkívül a gyerekek könnyen függővé is válhatnak. A megvonás pedig hasonló lehet, mint a drognál vagy az alkoholnál.

internet

Ma már a három éves gyerekek is ismerkednek a számítógéppel és az internettel. A fiatalok 48 százaléka naponta netezik, és mindössze hat százalék, aki havonta vagy ritkábban. Ők  már nem olvasnak újságot, alig hallgatnak rádiót, keveset néznek tévét. Az információkat a világhálóról gyűjtik be, hangzott el a tanácskozáson.

- Akár a zenét, akár a filmet a netről fogyasztják. Érkezik egy új generáció, amivel másképp kell számolni, másképp kell rájuk gondolni - fogalmaz Pintér Róbert, az egyszervolt.hu meseportál főszerkesztője. - A klippek nemzedéke, akik egy felpördültebb világba érkeztek.

A túlzott használatnak személyiségromboló hatása is lehet, mondja a pszichológus.

- Ha nem megfelelően használják az internetet, akkor kialakulhat a függés, ez hasonlít az alkohol és drogfüggéshez, hasonló elvonási tünetei és következményei vannak - magyarázta József István pszichológus.

Elhangzott: Kínában a fiatalok 40 százaléka internetfüggő, napi hat óránál is többet tölt a gép előtt. Előfordult, hogy egy kisgyerek bepisilt, annyira megfeledkezett a szükségleteiről a számítógép miatt. Egy csecsemő pedig meghalt, mert nem gondozták a szülei. Helyette a világhálón böngésztek. Ilyenkor már a rendőrségnek is lépni kell.     

- Nagyon sok fiatal keres meg bennünket, hogy a fényképeivel visszaéltek, nagyon sok internetes csalással találnak meg bennünket - közölte Makai Gyula, a Nemzeti Nyomozó Iroda Csúcstechnológia Elleni Bűnözés Főosztályának munkatársa. - Felelőtlenek az emberek, próbálnak nagy pénzhez jutni, külföldről vásárolni interneten keresztül. Ezek gyanúsak szoktak lenni, és a termékek nem szoktak megérkezni.

A nyomozóknak nehéz dolguk van: a csalók vagy pedofilok több országon keresztül építenek ki hálózatot, és gyakran egyetlen emailcím takarja őket.  

Címkék: Internet, kultúra