Placido Domingo

Az előadás után fogadást és sajtóbeszélgetést szervezett a programot lebonyolító Megakoncert 2006 Rendezvényszervező Kft., amelynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat rendezvényeire, és ily módon Pécs városa is az érdeklődés középpontjába kerülhessen.

Mint Magony Zsolt, a Megakoncert szervezője elmondta, mintegy negyvenen jelentek meg a hajnalig tartó kötetlen beszélgetésen. Plácido Domingón kívül jelen volt a Simon Boccanegra szereplőgárdája, a Milánói Scala vezérkara, a Washingtoni és a Los Angelesi Operaház vezetői, az utóbbi intézmény fenntartói, a londoni Királyi Operaház (Covent Garden) igazgatója, de részt vettek a találkozón tekintélyes üzletemberek is, mint például a világ egyik legnépszerűbb ásványvízgyártójának, a San Benedettónak tulajdonosa, továbbá olasz lapok tudósítói és a Duna Televízió stábja.

A vendégeket dr. Hetényi Géza főkonzul köszöntötte, majd Páva Zsolt beszélt a kulturális főváros programról, Plácido Domingo pedig méltatta Pécs városát és kulturális vonzerejét. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy Pécs megítélése igen jó a nyugati világban, és szívesen építenek ki a várossal kulturális kapcsolatokat. Megegyeztek abban, hogy júniusban Londonban lesz hasonló találkozó, ahol ugyancsak bemutatják Plácido Domingo közreműködésével a Simon Boccanegrát.

Címkék: Placido Domingo, Páva Zsolt, Pécs, EKF, kultúra