Kaposvári Egyetem

Kialakítanak egy virtuális campust, digitális alapú művészeti oktatást, de a legnagyobb program az élelmiszertudományi tudásközpont. Az egyetem fejlesztése 2006-ban kezdődött. Most mérföldkőhöz érkezett - hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Három milliárd forintos beruházás kezdődik, amit az állam és az unió is támogat.

A program öt részből áll. A lovasakadémia műszaki fejlesztése az egyik. Kialakítanak egy nagyvadtenyésztési központot. Az egész egyetem területén virtuális campust hoznak létre. Itt, az egykori Latinka házban pedig a digitális alapú művészeti oktatásé lesz a főszerep. Ezeken kívül egy egészséges és ellenőrzött élelmiszer előállítási lánc hátterét teremtik meg. Dr. Dér Ferenc projektvezető így fogalmazott:
- Társadalmi, infrastruktúra fejlesztési operatív programnak a keretében a felsőoktatási intézmények arra kapnak lehetőséget, hogy a háttér infrastruktúrájukat fejlesszék.

Ma ünnepélyesen is letették az alapkövet. Emléklapot, sajtóanyagot és pénzt tettek az urnába. Prof. dr. Babinszky László rektor szerint a fejlesztés jelentősége az, hogy elindult valami Kaposváron, mégpedig elindultak egy új irányba. A terveik megvoltak, hogy hova szeretnének eljutni, mely szerint egy modern, szolgáltató és dinamikus egyetemet szeretnének felépíteni. A beruházás legkésőbb egy év múlva be is fejeződik.

Címkék: kultúra