2020.10.29 - Csütörtök
Nárcisz

2010-ben Horváth Alexandra lett Kaposvár Szépe 2010. Április 25. - Vasárnap 16:33 | Címkék: Kultúra, döntö, Verseny, Kaposvár Szépe, szépség

Rendőrlány jelölt lett idén Kaposvár Szépe. Horváth Alexandra az Eötvös Szakközépiskola rendvédelmi szakos végzős tanulója ezzel a Miss Hungary elődöntőjére is tovább jutott.

Az idei választáson a kisugárzás a természetes összhang volt a nyerő. A művi viselkedés és mosoly ezúttal nem jött be. A döntőben csaknem 30 fiatal lépett színpadra szombaton tini és felnőtt kategóriában.

A szépségverseny izgalma. Amikor eljön a perc, a kezdés előtti. Az utolsó simítások az öltözőben. A hajkoronák már készek. A lányok is készek, valaki teljesen. Mindenki esküszik valamire. Aztán a világot jelentő deszkákra lépnek a lányok. Először hétköznapi viseletben. Majd fürdőruhában is megvillogtatják idomaikat. A tavalyi győztes már tudja: csak a szépség kevés.  

A mustráló szemek pedig nem sokáig gyönyörködhettek a 11 tinilány és a 15 felnőtt lány ringó csípőjében. Nagy estélyibe öltöztek. Az idén a tavalyinál nagyobb a tét. - Idén a lányok továbbjutnak a Miss Hungary elődöntőjére, ami idén egy nagy lehetőség, hogy a lányok továbbjussanak, illetve feljebb emelkedhessnek a modell szakmában - mindezt Varga Andrea, a rendezvényszervező mondja.

A szigorú zsűri az összhatást értékeli. Dr. Seffer Tibor, aki most a zsűri elnökeként van jelen, így fogalmaz: - Minden korban volt egy szépségideál. A mai korban is van egy dinamikus, ugyanakkor arányos és egy intelligens hölgy, akinek van az a bizonyos kisugárzása.

A verseny győztes 2010-ben az ötös sorszámú Horváth Alexandra. Az Eötvös rendvédelmi szakán végző lány fejére kerül a korona.

A helyezettek:

Tini:

1. Horváth Réka

2. Kővári Rita

3. Katona Szimonetta

Közönség díjas: Nemes Kincső

 

Felnőtt:

1. Horváth Alexandra

2. Huszár Zsófia

3. Mátés Ágnes

Közönség díjas: Velner Ágnes

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás