2021.01.28 - Csütörtök
Károly, Karola

Elhunyt Schwajda György, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója 2010. Április 19. - Hétfő 16:18 | Címkék: Kultúra, Színház, Csiky

A színházigazgató a KaposPont információi szerint hétfő délután a kaposvári kórházban hunyt el. Schwajda György két éve volt a kaposvári színház igazgatója. Schwajda tiszteletére megemlékezést tartanak a kedd esti színházi előadás előtt.

Schwajda György

Lesújtó - reagált a hír hallatán Hornung Gábor, a Csiky Gergely Színház társulatának egyik tagja. A színész-szervező elmondta, kivételes helyzetben van, hiszen kétszer is dolgozhatott Schwajda György igazgatósága alatt. Először 1986-90 között dolgoztak együtt a szolnoki színházban.

- Egy mindig nyugodt, bölcs, ugyanakkor erős kisugárzású embernek ismertem meg - mondta a KaposPontnak Hornung Gábor -, aki higgadt profizmussal épített új színházat, és új társulatot. Az élet úgy hozta, hogy ezt a feladatot másodszor is megkapja az igazgató. A kaposvári Csiky újjáépítésén fáradozott, mikor a sors közbeszólt.

Schwajda György egy hónappal a 67. születésnapja után hunyt el Kaposváron. A Csiky Gergely Színház, a budapesti Nemzeti Színház és Kaposvár Önkormányzata is saját halottjának tekinti az író-rendezőt. A temetéséről később intézkednek.

Schwajda György drámaíró, színházi rendező, 1943. március 24-én született Kispesten. Fiatal korában segédmunkásként, díszletmunkásként dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett dramaturg szakon. Dramaturgként dolgozott a szolnoki, a szegedi és a miskolci színházakban.

Először 1978-ban vezette három hónapig a Szolnoki Szigligeti Színházat. Ezután 1985-től 1992-ig, aztán 1995-től a színházigazgatói tisztet töltötte be Szolnokon. 1998-tól a Nemzeti Színház építésének miniszteri biztosa, 1999-től kormánybiztos. 2008-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának választották. Főbb művei: A rátóti legényanya (1985), A csoda (1987), Himnusz (1978), Ballada a 301-es parcella bolondjáról (1989), Miatyánk (1996).

Régebbi videóink a színházigazgatóról:

 

 

 

 

KÖZLEMÉNY

Elhunyt Schwajda György (1943-2010)

Rendkívül gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegség következtében, április19-én, a koradélutáni órákban Kaposváron, 67 évesen elhunyt Schwajda György író, a Csiky Gergely Színház igazgatója. A nemzetközi hírű drámaíró és dramaturg, a színházi élet meghatározó személyisége több évtizedes alkotó tevékenységével, beírta magát a magyar színháztörténetbe. Schwajda György írói és színházigazgatói tevékenysége mellett színházépítő is volt. Az új Nemzeti Színház építését kormánybiztosként szervező igazgató nagy tervekkel látott munkához Kaposváron. Ekkor érte a halál…

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Csiky Gergely Színház az elhunytat saját halottjának tekinti. A temetés időpontjáról a családdal egyeztetve később intézkednek.

Holnap este a Csiky Gergely Színházban emlékezünk direktorunkra.

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata


Közlemény

Lamperth Mónika, Kaposvár országgyűlési képviselője a táviratban fejezte ki részvétét Schwajda György családjának a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának tragikus halála miatt.


Schwajda Györggyel az M1 készített nemrég interjút, melyet itt nézhet meg.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás