2019.04.19 - Péntek
Emma
5ºC / 20ºC
Tiszta égbolt

Kaposvári egyetemisták: legyen vége a rágalomhadjáratnak! 2010. Március 30. - Kedd 14:11 | Címkék: Kultúra, Kaposvári Egyetem

Felháborító, hogy a Somogyi Hírlapban megjelent „rágalmazó cikksorozatban” meghurcolták a Kaposvári Egyetem hallgatóit és önkormányzatát - közölték keddi sajtótájékoztatójukon az érintettek.

Kaposvári Egyetem

Mint mondják: ők demokratikusan döntöttek a rektorválasztáskor. Elhatárolódnak a vádtól, amelyben egyebek között azt írták, hogy lefizették a szavazásra jogosultakat.

A HÖK vezetése még nem döntötte el, hogy jogi útra tereli-e az ügyet. A sajtótájékoztatón részt vett az érintett lap két újságírója is. Ők azzal védekeztek, hogy az ügyben többször próbálták elérni a hallgatói önkormányzatot, a szenátus pedig elzárkózott nyilatkozattétel elől. A hallgatói önkormányzat ráadásul hónapokkal ezelőtt azt közölte, addig nem támogatják a rektort, amíg a büfékérdés meg nem oldódik.

egyetemi sajtotaj

Repa Imre rektorhelyettes közölte: a lap újságírója, Balassa Tamás az egyetem kommunikáció szakán oktat, tehát rá is vonatkozik a campus szabályzata: etikátlan, hogy olyan cikket ír, ami lejáratja az egyetemet.

Korábban megírtuk: Drégelyi Kiss Endre, a Kaposvári Egyetem hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnöke ülősztrájkot helyezett kilátásba az egyetemen, ha a jelenlegi rektor pályázatát többségében elutasító szenátus tagjai nem határolódnak el a szerintük ellenük indított lejárató kampánytól.

Dr. Szávai Ferenc a Corvinus Egyetem valamint a Kaposvári Egyetem oktatója állt ki a hallgatók védelmében. Elmondta, hogy bajban van az egyetem. A hallgatói létszám 40 százalékkal visszaesett, elavult a tanulmányi rendszer.  A campus egy karra koncentrál, elöregedett az oktatói álomány. Hagsúlyozta: szükség lenne a gazdálkodás átvilágítására is. Hozzá tette: ennek ellenére minősíthetetlenek azok a vádak, melyeket az újság felhozott ellenük. Ha egyenlő feltételekkel indulhat, beadja a rektori pályázatát, mondta Szávai.

A sajtótájékoztatón parázs vita kerekedett. Csapó János egyetemi tanár például arra panaszkodott: a hallgatók alig járak be órákra, a tudásszintjük olyan alacsony, hogy évről évre lejjebb kell tenni a mércét.

Mit korábban beszámoltunk róla: a rektori székre csak az egyetem mostani első embere, Babinszky László pályázott, a szavazatok többségét azonban nem tudta megszerezni. 14-en mellette, 15-en pedig ellene voksoltak.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás