Többek között a Táncsicsba látogattunk el, ahol a legnagyobb üdvrivalgás Péter Zsófit, a táncsicsos jelöltet fogadta. Nem véletlenül! Az ifjú hölgy mögött ugyanis egész támogató hadosztály áll: az XL Fittlesz, a Corso Pódium és a McDonalds. Parádés táncshow Michael Jackson számra, ingyen narancslé és egy kedves, kissé ügyetlen, de kimondottan kedves kampánybeszéd fogadta a gimnázium tinédzsereit. Környei Mátyás, az Eötvös jelöltje komoly, inkább a szavak erejére épülő beszédet prezentált, netkávézókat ígérve a diákoknak, majd egy gitáros barátja játszott szólót műsorként. A hangosítással volt némi probléma, így kevésbbé sikeres produkció lett a végeredmény. Lukács Zsolt, az Építő jelöltje pedig saját énekszámmal igyekezte elkápráztatni diáktársait. Nézd meg a videót, és gyere március 26-án a MTESZ-be az eredményhirdetésre, illetve a koncertekre és a hajnalig tartó bulira!

Címkék: kultúra