iskolaérettség

Nem kerülnek utcára a Bartók iskola pedagógusai. A kaposvári oktatási igazgató kedden egyeztetett az intézményvezetőkkel. Az ugyanis már szinte biztos, hogy bezárják az iskolát, mert a gyereklétszám folyamatosan csökken. A beiratkozások jövő héten kezdődnek, ezért az iskolaérettségi vizsgálatok lassan a végéhez közelednek Somogyban. Ebből kiderült: minden harmadik gyerek még marad az óvodában. Sokszor ezt a szülő kéri.

Ezekben a napokban dől el, hogy ki mehet elsőbe. A nevelési tanácsadó csaknem 300 gyereket vizsgál meg Kaposváron és 15 somogyi településen. Az eddigi tapasztalatok szerint minden harmadik kicsinek még maradia kell az óvodában. Ők legtöbbször szociálisan éretlenek, vagy fejletlen a kézügyességük, a beszédkészségük. Viszont manapság sokszor a szülők kérik, hogy maradhasson a gyerek.
Aggné Nagy Éva, a nevelési tanácsadó vezetője szerint egyre inkább az a tendencia, hogy az iskolai követelmények miatt a szülő szeretné, ha minél később lenne a gyerek beiskolázva. - Elsősorban azt nézzük, hogy mennyire készek a gyerekek az ismeretek befogadására, mennyire terhelhetőek, mennyire jó monotóniatűrésük.

Ráadásul egyre kevesebb a gyerek. Öt év alatt 2-3 osztálynyival kevesebb elsőst iratnak be a kaposvári iskolákba. Emiatt két éve összevonták a Németh István és a Bartók iskolát. De ez sem volt elég, mondja Kaposvár oktatási igazgatója. Szeptemberben már csak 70-en járnának ide, ezért bezárják a Bartók iskolát.

- Minden pedagógus állását meg kívánjuk őrizni, ezen dolgozunk az egész tanév során - fogalmazott Stickel Péter. - Megnyugtató válaszokat szeretnénk adni a szülőknek és a diákoknak is, hogy az ott tanulók a képességeiknek megfelelő intézményben folytathatják a tanulmányaikat.

Az eset nem egyedi. Az iskolákat 2002-től kezdték bezárni. Somogyban ekkor még több mint 170 általános iskola működött. Három éve már csak 150. Tavaly pedig megkezdődött az intézményösszevonás, ezért már csak 75 az iskolák száma. Kaposváron tavaly központosították az intézményeket. Csak így tudnak fennmaradni.

Címkék: Oktatás, iskola, kultúra