Sas Tamás kajütbe tette a felvevőjét, felpakolt a fedélzetre három színésznőt, aztán nekivágott a hullámzó  Balatonnak, hogy alacsony költségvetésű  kamaradrámát forgasson. És még az is lehet, hogy a sirályok, meg a halak jól szórakoztak…

Filmszemle logo

Sas Tamásnak, mint volt szerencsénk említeni két játékfilmje is verseng idén. Péntek délután az ígéretesebbnek tűnő Szélcsend című alkotásra ültem be. Kíváncsi voltam ugyanis a filmes és dramaturgiai szempontból is érdekes vállalás megvalósítására, amit három grácia vízre bocsátása jelent. Ebből az alapállásból ugyanis borítékolható a minimum torkon ragadásig fajuló hajba kapás, no meg a tőkesúlynál is nehezebb titkok drámai kitudódását követő velőt rázó könnypotyogás. No, hát akkor uccu, irány a Balaton! A történet szerint két nővér – az idősb, atyáskodó, és a kései csábos mosolyú – illetve a fiatalabbiknak kedves barátnéja hagyja el a kikötőt. Mindenki happy, feel the sunshine! A film végére, a titkok ballasztjának elengedésével aztán módosul a felállás. A nagy lányról ugyanis kiderül, hogy pszichopata anyagyilkos, a barátnéról meg, hogy a két nővér atyjának szeretője. A harmadik – jobb szó nem lévén: kis barnaként definiálható – Pálmai Anna által megformált szereplőnek dramaturgiai súlya egyáltalában nincsen, annál több viszont a részéről a filmnek adott esztétikai faktor, hiszen a mozi addig, és csak addig nézhető, míg emez bikiniben lejt, noha a dialógusok már ekkor is kínosan életidegen hatásúak.

Mindhárom színésznő láthatóan feszeng a lehetetlenül kis tér okozta mozgásszűke miatt, a rendező pedig rendre kifacsart helyzetekbe próbálja beültetni őket. Gondolom, hogy a nagykönyvben, de leginkább a dramaturg buksijában a végtelen vízen ringó klausztrofób tér megteremtése a feszültséget lett volna hivatott jelenteni, de egyszerűen képtelen voltam így dekódolni a látott kínlódást. Aligha tévedek, ha azt állítom: nem a vitorlás castingolásával volt probléma. A Kováts Adél, Kovács Patrícia, Pálmai Anna hármasfogaton egész egyszerűen látszik, hogy idegen testek a hajó fedélzetén, noha a történet szerint kettejük a balatoni yachtklubok, és a hullámok réme. Az már csupán szőrszálhasogatásnak tűnne, ha felemlegetném, hogy mindezek, meg a brutál UV-sugár ellenére hogy lehet az, hogy a szezon vége felé a dialógokban hét tenger ördögének festett Kováts művésznő falfehér?  Na értem én, hogy low budget, meg szegény az ekklézsia, de manapság már a pizza mellé is ingyen-szolijegy dukál tisztelt direktor úr.

A Szélcsend egy jó ötletből, és nemes filmes kihívásból a túlírt forgatókönyv, és a hiteltelen színészi játék miatt válik működésképtelen vergődéssé. Szó se róla, nem lehetett egyszerű feladat a ringó teknőn, statív nélkül elkészíteni a felvételeket, de a mobiltelefonnal készített kétszer másfél perces blokkra sehogy sem találtam magyarázatot. Gondoltam, inkább presszózom egyet.

Vass Norbert

Címkék: Filmszemle, kultúra