67-es 190819-191020 hirdetés
2019.09.16 - Hétfő
Edit

A MOM Park gyomrában, vásznak rejtekében 2010. Február 04. - Csütörtök 08:39 | Címkék: Kultúra, Filmszemle

A kedd esti megnyitóval a MOM Parkban is megkezdődött a 41. Magyar Filmszemle. Jancsó nyitófilmjét majd’ kétezren látták egyszerre, ami fogós érv a szemleszkeptikusokkal szemben. A szerdai gondolatok pedig a gondolkodók körül forogtak.

Filmszemle logo

Hogy ne csak a vetítőtermek sötétjében a vászonra vetülő mesékről essék szó, kezdjük ezúttal hangulatjelentéssel. Künn a hó esik, én meg alighogy beesem a MOM Park fotocellás ajtaján, jól tudom, hogy itt leszek, míg beesteledik. Kvalifikált shoppingoló legyen a talpán, aki egyvégtében ennyit téblábol szeretett bevásárlóközpontjában, bár bevallom, engem ezúttal sem a parfümös, kosztümös kirakatok ejtettek rabul, hanem a felső szint dél felé még csendesek mondható zuga, a mozi részleg.

Aztán, ahogy múlt a délután és peregtek a filmek, egyre többen és többen lettek az előtér és a kávézó környékén. Stábok tapostak egymás mikrofonzsinórjára, hogy interjút készíthessenek a filmeket készítő stábokkal. Operatőrök, vágók, rendezők, esztéták és színészek tűnnek fel a forgatócsoportok képezte labirintusban. Na szóval lehet, no meg - jó magyar szokásként – illik is duzzogni, hogy mivégre filmszemlézgetünk itten, pláne elzárva a nemzetközi mezőnytől? Ha csupán annyi a haszna a szemlének, hogy régi cimborák és egykori alkotótársak együtt elszürcsölnek egy feketét a MOM büféjében, már akkor sem volt haszontalan a nap. Hát még ha hozzátesszük, hogy Jancsó filmjét 1956-an látták kedden. Manapság meg ez igen magas szám...

Na persze nem minden vetítés megy teltházzal. Megvolt a romantikája annak is, hogy tucatnyian ültünk be a hodálynyi terembe az Egy világfi Szegeden vetítésére. Az meg csak a végén derült ki, hogy a fele banda a film stábja volt. Ám addigra túl voltunk a DVD-korszakban igencsak fura filmszakadásszerű jelenségen, hogy tudniillik percekig ültünk a vaksötétben. A film amúgy kedélyes és informatív. Szent-Györgyi Albert szegedi éveiről szól, azokat archív felvételekkel, visszaemlékezésekkel idézi fel. Megtudhatjuk többek között, hogy lett Nobel-díjas kutatónk az egyetem fura urából a város büszkesége.

Szent-Györgyi – derül ki a portréfilmből – a kémcsövek mellett szerette a repülést és a száguldást is. Megható, ahogy egykori diákjai visszaemlékeznek a vizsgákra, a tanórákra, a tanácsokra. Egy gentleman arcéle rajzolódik ki, aki szerette az életet, szeretett elmélázni triviálisnak tűnő jelenségein, és akit pontosan ez tett Nobel-díjas tudóssá. Az élet szeretete és érteni vágyása. A filmet az MTV szegedi részlege készítette, és látszik, hogy szívük-lelkük benne van, noha – mint azt a vetítés után maguk is megerősítették - igen kevés idejük volt az utómunkálatokra. Persze vannak gyenge pontjai, kellemetlen hibái, ám a történeten ez mit sem ront.

Néhány perc késéssel érkeztem meg a Palimpszeszt vetítésére, így csak a harmadik sorba tudtam lecsüccsenni, ami dokuhoz képest igen szép számú nézőt jelent, ahogy hevenyészve felmértem. No, nem is csalódtunk. Egy végtelenül megindító, erős érzelmeket közvetítő filmet láttunk. Ahogy a vetítés után a dokumentumfilmes zsűri egyik tagja összefoglalta: a film rekviem egy filozófusért, akit kinyírtak, és a filozófiáért, amit mi nyírunk ki módszeresen. A kinyírt filozófus az a Gusztav Gusztavovics Spet, akiről korábban egy árva szót nem hallottam, viszont azt nem volt vakmerőség megtippelni, hogy Sztálin elvtárs áldásos tevékenységének hathatós közreműködésével szenderült jobblétre. Az alkotás Spet 92 éves lányának segítségével próbálja felidézi az apa, a tudós és a gondolkodó emlékét, ám lépten nyomon az orosz múlt felderíthetetlenségébe botlik.

Dramaturgiai eszközként használ a film az orosz montázsiskolára emlékeztető merész vágásokat, vagy érzelmileg túlfűtött zenéket, ám a leginkább kifejezőek talán a filozófus lányának szavai és mozdulatai. A Palimpszeszt nem könnyű film, viszont ha megérint, utána nem ereszt, az egyszer biztos. A vetítés utáni beszélgetésből pedig az is kiderült, hogy Spet apja valószínűleg magyar volt. Így hát ez a két gondolkodó jutott szerdára, úgy gondolom, tán nem volt haszontalan.

Vass Norbert

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás