Négy szintes lesz, és kétszer akkora, mint most. Lesz benne görög színház és európai színvonalú képtár is. Az Együd átépítése kétmilliárd forintba kerül, a kaposvári önkormányzat pályázott is erre.


Az Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványterveiAz Együd művelődési központ látványtervei
Az Együd művelődési központ látványtervei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A képeken látható, milyen lesz a felújítás után az Együd Árpád Művelődési Központ úgy másfél-két év múlva. Már javában költöznek, márciusra ugyanis ki kell üríteni az épületet.
Deli Szidónia, az Együd Árpád Művelődési Központ igazgatóhelyettese reménykedik benne, hogy a gyerekek nem sokat vesznek észre a költözésből. Az új helyen kisebb a tér, óvodai foglalkoztató termekben lesznek a pórbák. Az óvodás néptáncosok jelenleg keddenként járnak próbálni, márciustól pedig szerdánként fognak.

A művészeti iskola az Irányi Dániel utcai óvoda épületébe költözik. Itt kap helyet a Déryné Vándorszíntársulat és a Somogy Táncegyüttes is. Addigra öltözőket és raktárakat alakítanak ki.

A másik épület a Kontrássy utcában lesz, itt már javában tart a felújítás. Ide költöznek az irodai dolgozók és itt kap helyet a felnőttképzés és az ifjúsági centrum is. A kiállítások a földszinten és a folyósokon lesznek.

Az igazgató azt mondja: az építkezés megéri a fáradságot, mert a mostani helyett egy európai színvonalú művelődési központot kapunk cserébe. A jelenlegi 2000 négyzetméter a duplájára nő, és négyszintes lesz az új épület.

- A színjátszó sarkon keresztül egészen a görög színházig, az európai mértékű képtártól kezdve egészen a kis pici rendezvényteremig minden lesz - fogalmazott Horváth Gáborné, az Együd Árpád Művelődési Központ igazgatója.

A nagy rendezvényeket addig a toponári művelődési házban és a kaposfüredi sportcsarnokban tartják meg. A művészeti iskola új telefonszáma: 82/512-237.

Címkék: Együd, kultúra