Fekete Gyula 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. Győrffy-kollégista volt. 1945-ben a földosztás miniszteri biztosa volt Borsod megyében. Ezután a Miskolci Szabad Szó kiadója és szerkesztője lett. 1947-től Budapesten szerkesztette a Március Tizenötödikét, majd rovatvezető lett a Szabad Szónál. 1954-től a Művelt Nép munkatársa volt.

1956-ban a Magyar Írószövetség (1956) prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte „Egy korty tenger” című rádiós sorozatát. 1981-től a Magyar Írószövetség (1956) alelnöke, 1988-tól a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke. 2009-ben szülőfaluja díszpolgári címét adományozott Feketének.

Címkék: kultúra