A Tettyei Mésztufa-barlang egyedülálló geológiai képződmény, üregrendszere a mintegy tízezer éves, laza szerkezetű, vastag mésztufában alakult ki. A járatokat az évszázadok folyamán mesterségesen kibővítették, további folyosókat vájtak ki a hegy belsejében, kisebbfajta labirintusrendszert létrehozva. Egykor ezek a föld alatti üregek lakóhelyként is funkcionáltak. Az 1900-as évek elején igazi turista-attrakció volt az akkor „pokol kapujaként” emlegetett Tettye-barlang, belsejében egy félelmetes sárkánnyal. Az egykori mutatványos hely ma földtani és kultúrtörténeti kiállítás, mely kellemes és hasznos kikapcsolódást nyújt gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A sötét barlangok, üregek azonban minden korban megihlették az emberi fantáziát. Az idők folyamán megszülettek és évszázadokon át éltek tovább a nép ajkán a vidékhez kötődő regék, legendák, mondák. Ezek sárkányokkal, félelmetes erőkkel és a velük szemben sikeresen harcoló bátor, furfangos hősökkel népesítették be a titokzatos barlangokat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot hirdet, melynek témája a barlang, annak lakói, manók, sárkányok és kalandjaik.

Ezért felhívással fordulunk minden általános iskolás felső tagozatos gyerekhez, hogy ragadjon tollat, engedje szabadjára fantáziáját és töltse meg élettel, izgalmakkal a Tettyei Mésztufa-barlang járatait, termeit, vagy éppen barlanglakását.

 

A beküldendő pályamunkák terjedelme: 2-4 oldal (Times New Roman 12-es betűtípus, 1,5 sorköz)

A beadás határideje: 2010. február 15.

 

A beadott pályamunkákon kérjük feltüntetni:

- a mese címét

- a pályázó nevét, címét, valamint életkorát

 

Az értékelés során első 3 helyezettnek megjelölt, valamint 5 különdíjas munkáját jutalmazzuk, meséjük kihelyezésre kerül a Tettyei Mésztufa-barlang bejáratában.

 

A díjak a következők szerint alakulnak:

-1. helyezett: A díjkiosztón meséje felolvasásra kerül, valamint családi jegyet kap az Abaligeti-barlangba és a Denevérmúzeumba, továbbá szakvezetéses tanösvény túrán vehet részt családjával a Denevér tanösvényen

-2. helyezett: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ajándékcsomagja

-3. helyezett: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ajándékcsomagja

-különdíjasok: könyvjutalom

 

A díjazott és kiállított munkák alkotóit 2010. március 5-ig értesítjük és meghívjuk

A Tettyei Mésztufa-barlangban tartandó díjkiosztó ünnepségre

2010. március 20-án, szombaton, 10 órakor.

Címkék: kultúra