Alex Berenson

Salaam Alaikum. Béke legyen veled! Allahu Akbar. Isten nagy! Dzsalal. John Wells. Az első és eddig egyetlen olyan amerikai CIA-ügynök, aki képes volt beépülni úgy az Al-Kaidába, hogy bár száz százalékos bizalmukat nem élvezte, mégis nagy feladatokat bíztak rá. Ő volt az egyetlen olyan amerikai CIA-ügynök, akiben nem bízott a CIA. Ő volt az egyetlen CIA-ügynök, akinek Red Sox volt a fedőneve.

A könyv első fejezetében az olvasó egy izgalmasan induló, háborús regényektől megszokott közegű cselekményfolyam legelején találja magát. Ám ez a fajta hangulat hamarosan átmegy jellemrajzba, és szellemi, illetve vallási tartalmakkal kibővülve egyre több szálon, egyre izgalmasabban közelíti meg a szeptember 11-i terrortámadás utáni USÁ-t, illetve Keletet - elsősorban Pakisztánt, Afganisztánt.

Most következne a sokszor szokásossá vált zsurnaliszta eszköz, mégpedig hogy összefoglalóan tálalom a történet főbb eseményeit, felkeltem az érdeklődést néhány izgalmas rész felvillantásával, ám mindezt most mellőzöm. Szükségtelen és hasztalan lenne, mert amiről ez a könyv szól, és ahogyan a szerző mindezt elénk tárja, azt végig kell követni. Nem elnagyoltan, bele-belekapva, hanem aprólékosan, részletesen. Úgy kell olvasni ezt a könyvet, mint ahogyan a terroristák kitervelik a következő akciójukat.

Terroristák. Kövér, hájjal és pénzzel kent üzletember. Vézna, örökké ideges orvos. Átlagos testalkatú, fekete hajú arab. Terroristák. Mindannyian azzá válnak egy közös ügy érdekében.

Olvasók. Mi is sokfélék vagyunk, de mind olvasóvá válunk. Lapról lapra jutunk előrébb, és mi is egyre több mindent tudunk meg, szép lassan összeáll a kép. Egyfajta gondolkodás, hit, erő, akarat, jellem, kétkedés, szerelem. Ezek a fő vonalak, melyek mellett haladunk, s melyekről kapunk bizonyos válaszokat.

Mindegyikőnk másként él, máshogy lát, de az a közös ügy, ami mégis összeköt minket, nem más, mint egy könyv, egy mondanivaló a sok közül, hogy bizony a megszokott hétköznapi világ mögött lapul egy másik, egy sötétebb, amelyben csak nagyon kevesen találják meg azt az apró, pislákoló fényt, ami utat mutat.

Kézenfekvőnek tűnő életünk biztonsága sokszor más emberek kezében van, s nem is tudunk róla. Általunk istenített és szeretett környezetünk mások számára bűnhely. Számunkra kedves, tisztelt társaink, a nők másoknak csak eszközök, tárgyak. Mindez szinte elképzelhetetlen a mai civilizált ember számára, de sajnos a valóság az, hogy létezik.

John Wells tehát a főszereplő, mellette még néhány CIA-nál és FBI-nál dolgozó vezető beosztású, önmagát nagyon nagyra értékelő szakember, jó pár arab, köztük sok terrorista, no és bin Laden. Egy elvált feleség, egy halott anya, és egy kisgyerek, aki nem tudja, ki az apja. Talán megrázó néhol ez a könyv, talán sok benne a hidegvérű gyilkosság, de a vér mellett valami más is folyik. Hűség és szeretet. Azt hiszem, mindent elárultam. Alaikum Salaam.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2008
Fordító: Bartók Júlia
Eredeti cím: The Faithful Spy

További könyvajánlók olvasásához klikkeljen ide!

Címkék: könyvajánló, berenson, alex, hűséges, kém, könyv, kultúra