Vissza, Kaposvárra!

Évekkel ezelőtt merült fel a tévében az ötlet, hogy a meglévő Kaposvárról készült mozgóképeket összegyűjtsék. Ez sokáig húzódott,  majd mintegy két éve kezdett körvonalazódni a dolog, amikor Vuncs István nyugdíjba ment, így több ideje lett foglalkozni a digitalizálással. Közben a Kapos Televízió felhívást tett közzé, amelyre főként amatőr kaposvári filmesek jelentkeztek felvételeikkel. Érkeztek be fekete-fehér, színes, hangos és néma felvételek is.

Jávori Béla, a Somogyi Néplap egykori főszerkesztője a 60-as években a Magyar Televízió híradói számára 16 mm-es filmre készített híranyagokat Somogyról, ezek egy része megmaradt. Ezeket elkérte tőle a tévé, Vuncs István pedig hozzálátott a digitalizálásukhoz. Az amatőr filmeket szintén átültették digitális formátumba. A munka végeredményeként nyolc DVD-nyi digitalizált felvétel állt a tévé rendelkezésére. Ahogy Katona József, a Kapos Televízió igazgatója, s egyben a film egyik rendezője fogalmazott, a cél az volt, hogy ne pusztán felhasználják az archív anyagokat, hanem készítsenek belőle egy filmet. Manapság épp felfutóban van a retro-divat, de nem akartak klisékben "fogalmazni", így jött az ötlet, hogy az archív felvételeket egy fiktív, mai történetbe foglalják.

A kerettörténet sztorija nem más, mint hogy egy család utazik vissza Kaposvárra, a gyerekek unják az utazást, így az anyuka elkezd mesélni a régebbi időkről - a városról, az életről. Ekkor kapcsolódik be az archív képanyag, majd a végén újból visszatérnek a jelenbe, ahol a család hazaérkezik, a Szent Jakabi romok lábánál fekvő házhoz. Sok játék van a filmben - mind a szereplőkkel, mind a képekkel, de még az idővel, zenével, zörejekkel, nyelvvel, és narrációval is fordulatokat, kanyarokat vittek a történetbe.

Több nézőpontot, illetve kamerát használtak: az operatőr kamerájának, a kisgyereknél lévő kis kamerának, az autópálya mérnökség kameráinak, valamint a régi fekete-fehér és színes felvételeket rögzítő kameráknak a felvételeit. Utóbbiak között találhatunk egészen az 1962-től a 80-as évek elejéig tartó évekből származó képeket. Összességében tehát egy pozitív, humoros, olykor ironikus kerettörténetbe foglalt, a dokumentumfilmnél színesebb és érdekesebb, Kaposvár múltját felidéző filmet kapnak a nézők a Kapos Televíziótól.

A film vetítésének időpontjai a Kapos Televízióban:

2009. dec. 24. - 19.30
2009. dec. 28.  - 17.30
2010. január 2.  - 18.00
2010. jan. 9.  - 19.30

Szereplők:
Csapó Virág, Kelemen József
Kocsis Panna, Moskovicz Máté, Simon Gyuláné

továbbá a 60-as, 70-es években filmre került és a most előkerült felvételeken látható kaposváriak + maga a város

Az alkotók:

Forgatókönyvíró: Váradi Szabolcs
Operatőr: Rochner Eckehart
Vágó: Szepesi Péter
Producer: Katona József
Rendező: Váradi Szabolcs, Katona József

Stáblista

Narráció: Tóth Fanni, Kiss Emma
Gyártásvezető: Tanai Imre
Hangtechnikus: Laky László
Zenei rendező: Kücsön Béla
Reklám- és marketing-menedzser: Szilvási Mihály

A filmben az alábbi dalok (zenék) hangzottak el:
Péterfy Bori & Love Band: Hajolj bele a hajamba
Mikes Éva: Engem nem lehet elfelejteni 
Huszti Péter: Csak a szépre emlékezem
Hollós Ilona: Megáll az idő
Budapest Bár: Minden nőnek tetszem
Auguszt Bárió: Szeretem Kaposvárt

Külön köszönet nekik:

Jávori Béla (+)
A kaposvári amatőr filmezés nagy öregjei:
Baksa Ferenc
Bene László
Bernáth Gyula
Sándor János
Vuncs István

Az archív felvételek összegyűjtéséért és digitalizálásáért:
Vuncs Istvánnak

Továbbá:
a Palace Cinemas mozinak
az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Balatonvilágosi Üzemmérnökségének

Kapos Televízió
2009.

Címkék: Vissza Kaposvárra, Kapos Televízió, film, kultúra, Kaposvár