A Meteor Természetbarát Turista Egyesület által szervezett, egyik legnépszerűbb kirándulás a Mikulás túra. Az 5-6 kilométeres távra a családok szívesen vállalkoznak, miközben a télapóval is találkozhatnak. Tavaly azonban a vírushelyzet miatt ez is elmaradt, ám a tervezett programok közel kétharmadát így is meg tudták tartani.

- Az elmúlt években olyan 120-140 ember jött túrázni, a leállás után viszont kétszáz felett volt ez a szám és az ország minden tájáról érkeztek próbázók - válaszolta kérdésünkre a Meteor Természetbarát Turista Egyesület elnöke, Jaczó Győző.

Az egyesület a túrajelzések festésében is részt vett, több mint 13 kilométernyi úton újították meg a tájékozódási pontokat. Pályázati forrásból és több mint 10 millió forintnyi saját erőből újították fel a simonfai turistaházat, bízva abban, hogy így jobban ki tudják majd használni. Tavaly a kulcsosházban csaknem 550 vendég éjszakát töltöttek a vándortáborban részt vevő gyermekek.

Címkék: túrázás, simonfa, somogy megye, kis szines