Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza bő egy órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

null

A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton a nyári főszezonban mindennap 7 pár vonat indul. A 14 kilométeres utat most már 35 perc alatt teszik meg a szerelvények. Évről évre népszerűbb a keskeny-nyomtávú vonal: 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, idén az első nyolc hónapban már 54 ezren utaztak. Az utazási kedvet az is növeli, hogy az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

A szombati kisvasúti napon egész nap színes programok fogadták az érdeklődőket. A balatonfenyvesi végállomáson kézműves foglalkozások, kismozdony-hajtogatás, terepasztalok, hajtányozás és kirakodóvásár várta a gyerekeket és a felnőtt látogatókat. Megnyitotta kapuit a járműtelep és a fűtőház is, ahol meg lehetett tekinteni egy felújítás alatt álló C50-es dízelmozdonyt és a tavasszal Kecskemétről érkezett személykocsikat, valamint Mk48-as mozdonyt. Délelőtt jubileumi különvonat közlekedett a hálózat jelenleg üzemelő vonalán Somogyszentpálra, ahol a helyiek színes programmal, és vendéglátással várták a résztvevőket.

null

A kisvasúti nap megnyitóján Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. A nagybereki tájakat bejáró, főleg a nyári turistaszezonban közkedvelt kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el. 

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a térségi települések nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. Ez közúton csak nagy kerülővel, Fonyódon és Lengyeltótin keresztül érhető el.

Címkék: évforduló, balatonfenyves, kisvasút, kis szines