Öt turnusban csaknem ezer hátrányos helyzetű fiatal részvételével rendezi meg a Magyarországi Református Egyház a Bárka táborokat a Balatonnál; a megnyitó kedden Balatonfenyvesen volt.

Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: jó látni, hogy a Magyarországi Református Egyház mekkora hangsúlyt fektet az élménypedagógiai módszerekre és az esélyteremtésre. Ez a kormány számára is prioritás, ezért is támogatja 800 millió forinttal a programsorozatot - fűzte hozzá.

Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa elmondta: a koronavírus-járvány miatt idén kevesebb gyereket tudnak fogadni a tervezettnél, de a pótlásról folynak az egyeztetések.


Fotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTI
Fotó: MTI
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Ebben az évben öt turnusban csaknem ezer fiatal nyaralhat a református egyház táboraiban Balatonszárszón és Balatonfenyvesen. Az első turnusban 194 gyereket fogadtak, húsz kísérővel, húsz oktatóval és húsz önkéntessel - tette hozzá.

Címkék: bárka tábor, református, balaton, kis szines