Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 1998 óta minden évben megszervezi szakmai megmérettetését. A koronavírus-járvány miatt rendhagyó idei verseny döntőjét kedden tartották Budapesten.

A Füredi Fagyizót képviselő Dobó Norbert fagylaltjai mögött két harmadik helyet osztottak ki: Somogyi Renáta a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóból zöldcitrom egy csipetnyi mentával elnevezésű művével, illetve Koncz Andrea a gödöllői Sissi Fagyizóból a Modena kincsével egyaránt bronzérmes lett.

A 2020-as év fagylaltja versenybe 62 alkotást neveztek, az öt régiós elődöntőből tizenhárom készítmény jutott be a keddi budapesti döntőbe.

A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülnek, kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

Security Check Required

null

Címkék: év fagylaltja, magyarország, verseny, kis szines