2020.08.15 - Szombat
Mária

Idén harminchárom fiatal nyerte el Kaposvár roma ösztöndíját 2019. December 13. - Péntek 17:16 | Címkék: Róma, KAPOSVÁR, ösztöndíj, kis szines

A városi támogatás célja, hogy minél többen szerezzenek szakmát vagy diplomát.

- Két dolgot tudunk ajánlani a cigányság felzárkóztatása érdekében: munkát és tanítást. Munkájuk lesz, ebben biztosak lehetnek, de most még a tanulásukhoz tudunk hozzájárulni. Tanuljanak, amíg csak tudnak, és mutassanak példát társaiknak - mondta el Szita Károly polgármester a pénteki ösztöndíjátadón a Városháza dísztermében.

null

Idén harminchárom roma tanuló pályázott sikeresen, így a 2019/2020-as tanév első felében öt fő felsőfokú, tizenkét fő középiskolai, hat fő szakiskolai, tíz fő általános iskolai pályázó nyerte el az anyagi támogatást. A tizenegyedik alkalommal meghirdetett pályázat nagy segítség a diákoknak, amely havi 4–15 ezer forint közötti támogatás jelent. A roma tanulók tanulmányi ösztöndíjára fordítható összeget pedig idén felemelte az Önkormányzat két és fél millió forintra.

Azok a fiatalok, akik állandó kaposvári lakcímmel rendelkeznek, valamint saját családjukban nevelkedő roma származású tanulók, illetve hallgatók, tanulmányi eredményeik alapján érdemlik ki az ösztöndíjat. A pályázat elbírálása során – a pénzügyi keret függvényében – továbbra is előnyt élveznek azok a hallgatók, akiknek tanulmányi eredményük a legjobb. Az ösztöndíjhoz az általános iskolában 4,5-ös, a szakközépiskolában és gimnáziumban négyes, a szakiskolában 3,8-as, a felsőfokú intézményben 3,5-ös átlag elérése szükséges.

null

Az 1995-ben bevezetett támogatás célja, hogy a roma származásúak az elsődleges munkaerőpiacon minél nagyobb számban tudjanak elhelyezkedni, hisz a munka a mindenkori megélhetés záloga. Fontos, hogy a roma származású gyermekek egyre nagyobb köre szerezzen a képességeinek megfelelő végzettséget és esetleges hátrányos szociális helyzete és származása miatt ne kerüljön hátrányba a továbbtanulás során. Minden egyes önkormányzati forint, amely számukra az esélyegyenlőséget, a társadalom általi elfogadtatást biztosítja hatványozottan hasznosul, és követendő példát mutatnak másoknak is.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás