- Óriási öröm, hogy soha nem látott mértékű jelentkező volt a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjra. Egyik fő szándékunk az, hogy a fiatalokat tanulmányaik elvégzése után Kaposváron tartsuk, és megteremtsük számukra azt a lehetőséget, hogy itt tudjanak elhelyezkedni – mondta el Szita Károly az ösztöndíjak átadásán a Városháza dísztermében.

Azok a fiatal kaposváriak pályázhattak az ösztöndíjra, akik még nem töltötték be 30. életévüket, nappali tagozaton tanulnak államilag elismert felsőoktatási intézményben vagy szakképzőben, és átlaguk eléri a 3,51 százalékot. A pályázat elbírálásakor előny volt az, ha valaki olyan képzésen vesz részt, amely a munkaerőpiacon hiányszakmának számít. Az ösztöndíj havi 25 ezer forint, amelyet azzal a feltétellel ad a város, hogy a tanulmányaikat követően a fiatalok Kaposváron vállalnak munkát, és itt kamatoztatják a megszerzett tudásukat.

A Kaposvár Számít Rád ösztöndíjat először 2008 őszén írta ki az Önkormányzat. Az elmúlt években 85 kaposvári fiatalnak segíthettünk az oklevél megszerzésében. Az idei 18 támogatottal együtt pedig a sikeres pályázók száma elérte a 103-at. Ebben az esztendőben volt a legmagasabb a pályázók száma, ugyanis 20 fő adta be a pályázatát, amelyből 18-an kaptak támogatást a bizottságtól. Mindegyik pályázó olyan területen tanul – például pedagógusképzésben - melyre nagy szükség van, legyen az a szakképzés területe, vagy a felsőoktatás.

null

A több mint száz sikeres pályázatból csupán két főnek nem sikerült Kaposváron munkát találni. A többi sikeres pályázó tanulmányai befejezése után el tudott helyezkedni a városban, így már dolgoznak a kórházban ösztöndíjas orvosaink, népegészségügyi ellenőr, gyógypedagógus és központifűtés-szerelő is.

Nyertes pályázók

Felsőoktatásban résztvevő hallgatók:

Gyarmati Marcell László: biológia-kémia középiskolai tanár
Beck Roland: közgazdász pénzügy, számvitel
Zab Tamás Lóránd: testnevelés-történelem középiskolai tanár
Schmidt Anna: óvodapedagógus
Babai Bianka: óvodapedagógus
Ullár Barbara: tanító

Szakképzésben tanuló diákok:

Neményi Lívia: édesipari termékgyártó
Virág Klaudia: édesipari termékgyártó
Ihárosy Viktória: édesipari termékgyártó
Plántek Zoltán János: asztalos
Bajna Ádám: gépgyártástechnológiai technikus
Matics Gábor: gépgyártástechnológiai technikus
Szemesi Krisztián Attila: gépgyártástechnológiai technikus
Schmidt Roland: hegesztő
Nagy András: hegesztő
Weisz János: hegesztő
Koncz Máté: autószerelő
Torma Ervin: autószerelő

Címkék: kaposvár számít rád, 2019, ösztöndíj, kis szines