Tavaly ilyenkor a levendulák helyét mérték ki az udvaron, ma már beborította a kertet a virág illata a Baross Gábor utcai egyik társasházának udvarán. Itt régen egy betonparkoló volt, rengeteg töremlékkel, ekkor döntöttek úgy a lakók, hogy kezükbe veszik a belső udvar sorsát.

A MOL Zöldövezeti program segítségével egy füves területet alakítottak ki, a gyerekek kaptak hintát, csúszdát valamint homokozót, a felnőttek pedig kertészkedhetnek vagy éppen bográcsozhatnak a tűzrakóhely körül.

null

- Az elsődleges szempont az volt, hogy a lakóközösségnek egy olyan teret tudjunk biztosítani, ahol a kicsik és a nagyok egyaránt jól érezhetik magukat és a szabadidejüket hasznosan eltudják tölteni - tudtuk meg Czipó Gabriellától.

A közösség összefogása, és a megszépült környezet az új lakók számára is kecsegtető volt.

- A lakás kiválasztásásnál fontos volt a környezet. Itt nagyon kedves a lakóközösség, a gyerekek tudnak az udvaron játszani, úgyhogy tulajdonképpen egy nagyon kényelmes kis lakhelyet találtunk itt - tette hozzá Horváth Henriett.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere személyesen is gratulált a példaértékű összefogásért, a város pedig egy padot ajándékozott az itt élőknek, hogy még teljesebb legyen a pihenés megújult udvaron.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

- Azért példa ez, mert összefogott egy közösség, az itt élők, és azt mondták csapjunk egymás markába és csináljuk meg a belső udvarunkat, hogy mindenki szórakozni tudjon és mindenki jól érezze magát - mondta Szita Károly.

A Baross Gábor utca 18. udvara közel 600 ezer forintból újult meg egy év alatt.

Címkék: baross gábor utca, udvar, kert, fejlesztés, kis szines