A megyei egyesület megalakulásáról és fejlődéséről beszélt köszöntőjében a szervezet elnöke, Hegedüs Lajos. Az egyesület 1980-ban jött létre és napjainkban az élet több területén is segítik a fogyatékkal élőket.

- Jelenleg több mint 3 ezer tagja van a Somogy megyei egyesületnek és 24 intézményt tartunk fent, szolgáltatói intézményeket, amelyek tényleg lefedik a születéstől a halálig a fogyatékossággal élő emberek életét, mert korai fejlesztő központunk és hospice szolgálatunk is van - tette hozzá Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke.

Kaposvár polgármestere csütörtökön az egyesület elismerését vehette át.

null

Mint mondta, a fogyatékkal élőkkel való törődés a város emberségének mércéje. Szita Károly azt is hozzátette: vannak olyan önkormányzati feladatok, amiket a civil szervezetek jóval hatékonyabban tudnak ellátni, mint a város, ezért ezeket a szervezeteket anyagilag is támogatják. Mindezek mellett az őket érintő fejlesztések is a megkérdezésükkel valósulnak meg.

Az állam, az önkormányzatok és az egyházak mellett a civil szervezetek is kiveszik a részüket a fogyatékosok segítéséből. Erről pedig már a szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt. Fülöp Attila elmondta, nem az egyszeri jótékonykodás a jó a szociálpolitika, hanem a minél teljesebb élet lehetőségének megteremtése a fogyatékosok körében. Ebben is sokat segíthetnek a civilek.

A gyakorlat azt mutatja, hogy azok a szervezetek, amelyek a helyi közösségekért tesznek, erősítik azokat és elősegítik újabb szerveződések létrejöttét is.

Címkék: Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete, kitüntetés, szita károly, kis szines