67_fejléc hirdetés
2019.07.20 - Szombat
Illés

Neves fellépőkkel készül a strandszezonra Siófok 2019. Május 02. - Csütörtök 10:34 | Címkék: Koncert, STRAND, BAlaton, SIófok, Program, szezon, kis szines

Már májusban is rengeteg kulturális, sport és szórakoztató programot kínál a balatoni város.

Idén először kap a siófoki Nagystrand megnyitása önálló rendezvényt. Május 17-19. között nagyszabású Strand Szezonnyitóval ünnepli a balatoni nyár kezdetét a város. Péntektől vasárnapig különböző játékok várják a kicsiket és nagyokat, illetve vásári árusok, kézművesek és gasztro kereskedők is kitelepülnek a Nagystrandra, esténként pedig neves fellépők gondoskodnak a hangulatról. Pénteken Király Viktor and The Dreamers, szombaton a Magna Cum Laude, vasárnap pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar ad ingyenes koncertet a PLÁZS színpadán.

Idén május 5-ére esik anyák napja, és ebből az alkalomból, jógával, masszázzsal és szépségápolással egybekötött kényeztető délutánon vehetnek részt az édesanyák és a nagymamák a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Szintén a KIKK-ben rendezik meg a Közösségek Hete alkalmából a Képek és Kabátok című kiállítást a Látássérültek Siófoki Regionális Egyesülete szervezésében. A május 6-10. között látogahtató tárlaton Oravecz Viktória festőművész tapintható képeit és alkotásait állítják ki.

Sportprogramokból sem lesz hiány a hónapban. Május 18-án, szombaton öt távon várja a bringás túrázókat a McDonald's BringaMánia Tour de Balaton, így a teljesítménytúrázók mellett a legkisebbek és a családok is bekapcsolódhatnak a bringázásba. Május 24-én rendezik meg a kajak-kenu sport népszerűsítésére a Sulisárkányok területi versenyét a Sió-csatornán, amelyen a környék általános és középiskoláinak csapatai szállnak vízre. A Kihívás Napján, május 29-én a Kálmán Imre Kulturális Központ idén is közös mozgásra hív mindenkit a Fő térre, a sztárvendég Schobert Norbi lesz. Most először a Siófoki Kajak Kenu Egyesület is csatlakozik a programokhoz 24 órás evezéssel a Sió-csatornán.

Természetesen május utolsó hétvégéjén a gyereknapot is megünnepli a város, méghozzá egy Állati Jó Gyereknappal. Ismeretterjesztő játszóház, terápiás kutyabemutató, gyerekkoncertek és játszóház is szerepel az állatos témájú gyereknapi programok között május 25-én és 26-án. Vasárnap este pedig az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához kapcsolódva fellép a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, valamint a New Level Empire is a Fő téren, illetve világító lufikat engednek a magasba, hogy Siófokon is felhívják a figyelmet az eltűnt gyerekekre.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás