A futás előtt közös bemelegítéssel kezdődött a program. Majd a Lorántffy Zsuzsanna Református iskola alsós diákjai által összegyűjtött adományokat is átadták a Fehér Liliom Hospice Alapítvány számára. A programhoz Kaposvár futónagykövete is csatlakozott. Piller Adrien azt mondja: a mozgás minden korosztálynak jót tesz, még akkor is, ha csak egy kilométer.

Kis zászlókkal vágtak neki az egy kilométeres távnak a gyerekek. Az általános iskolásokon kívül, középiskolások és magánemberek is csatlakoztak a Nárcisz Futáshoz, amelyet idén már 3. alkalommal rendeztek meg.

null

A rendezvény célja, felhívni a figyelmet a végstádiumú betegekkel való szolidaritásra.

- Nagyon fontosnak tartom azt, hogy már fiatal korban megszólítsuk a gyerekeket és megtanítsuk nekik a mintákat és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás és a támogatás - tette hozzá Jánosek Edina, a Fehér Liliom Hospice Alapítvány kuratóriumi elnöke.

null

Idén több mint 300-an futották le az egy kilométert a Városligetben. Kaposvár polgármestere Szita Károly, a rendezvényen azt mondta: minden jó célt támogatni kell. Évente ugyanis 34 ezren halnak meg hosszan elhúzódó betegségekben Magyarországon.

Címkék: nárcisz futás, fehér liliom hospice alapítvány, városliget, kis szines