Két évvel ezelőtt a Desedára vezető kerékpárút felújítását végezték a szakemberek. Az idei évben mintegy 14 kilométer hosszan lesznek felújítások, vagy új kerékpárút építések. Városszerte 27 helyszínen. Erre 540 millió forintot fordít a város.

A tervezők ugyanakkor nem csak a kikapcsolódni vágyókra gondoltak a fejlesztések során.

- A Mező úti csomóponttól a villamossági gyárig fogunk két oldalon kerékpársávot kialakítani. Ebből látszik, hogy nemcsak a lakosság és a mindennapi használat számára építünk kerékpárutat, hanem gondoltunk arra is, hogy a munkába járáshoz is teremtsük meg azt a lehetőséget, hogy kerékpárral lehessen megközelíteni a nagyobb foglalkoztatókat - mondta Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

Új közbiciklirendszert is kiépít a város. A 4 eddig ismert mellé újabb 14 állomást helyeznek üzembe és 170 darab elektromos rásegítésű kerékpárral szerelik fel azokat.

Borhi Zsombor elmondta, a régi üzemeltető döntése volt az, hogy leszereli az állomásokat, mivel új pályázatot írt ki a város. Azok, akiknek kerékpár bérlési pontjuk maradt a Kaposvár Kártyán visszakapják befizetésüket.

- Jelen pillanatban 51 embert érint az, hogy a kártyájukon voltak úgynevezett maradék pontok és ezt az 51 embert mi értesítettük. Felvettük velük a kapcsolatot, mindenkit személyesen megszólítottunk és nagy szeretettel várjuk őket a Tourinform Irodában munkaidőben, mert szeretnénk ennek a maradékpontnak az ellenértékét visszafizetni - tette hozzá Máyerné Bocska Ágnes, a Kaposvári Tourinform Iroda vezetője.

A környezetbarát közlekedési hálózat fejlesztés közbeszerzése elindult már és várhatóan a jövő év elejére el is készülhet minden beruházás.

A tervek szerint itt lesznek az új közbicikli-állomások

1. Kossuth tér - Zárda utca - Meglévő mintaállomással azonos helyre

2. Honvéd u. - 48-as Ifjúság útja (Sávház)-  A meglévő mintaállomással azonos helyre és a gyalogátkelőhelytől jobbra a zöld terület mellé, járdára 

3. Zaranyi út - Sportlétesítmények         

4. Deseda, Fekete István Látogatóközpont - Meglévő mintaállomással egy helyre

5. Budai Nagy Antal utca - Rákóczi tér - Vasútállomás

6. Áchim András utca - Noszlopy G. utca - Újpiac tér 

7. Széchenyi tér   

8. Bethlen tér / Petőfi utca          

9. Bajcsy-Zsilinszky E. u. - Kórház déli tömb   

10. Dr. Kaposváry György út, Városliget - Városliget

11. Berzsenyi park (Szent Imre u.) - Berzsenyi Park       

12. Füredi út (67.sz. út) - Béke u. - Béke-Füredi lakótelep         

13. Honvéd u. - Arany János u. - Kispiac

14. Németh István fasor - Tallián Gy. u.  - Megyei Kórház        

15. Csík Ferenc sétány-Virágfürdő          

16. Cseri út - Vak Bottyán u.       

17. Füredi út (67.sz. út) - Nagyszeben utca - Kinizsi-lakótelep 

18. Izzó utca - A tervezett kerékpárút mellé

Címkék: közbicikli, fejlesztés, kerékpár, kaposvár, kis szines