Jó hangulatban telt a tavalyi gulyásfőző verseny is a hajmási Zselicvölgy Szabadidőfarmon. A rendezvény ötlete három évvel ezelőtt fogalmazódott meg, amely már akkor is leginkább jótékonysági célokat szolgált.

- Az egész rendezvény úgy indult, hogy a Csepegő-követ szeretnénk egy kicsit támogatni és egy fejleszteni az akkoriban eléggé mostoha körülmények közt lévő látványosságot. Ez nagy mértékben sikerült és mindig igyekszünk más különböző helyre vinni. Tavaly a mészkőtufa hasadéknál voltunk, idén pedig a Mátyás kúthoz megyünk - mondta a rendezvény egyik szervezője Kováts Csaba.

A Csepegő-kő turisztikai útvonal fejlesztésén túl a bevételből a Bárczis diákok is részesülnek. Május másodikán mintegy száz, különleges nevelési igényű gyermeket látnak majd vendégül a szabadidőfarmon egy egész napos programmal.

Ilyen volt az első Zselicvölgyi Gulyásfőző verseny

Hajmás és környéke kevésbé ismert a turisták körében ezért a megyei önkormányzat az egyik fővédnök szerepét tölti be. A másik pedig a megyei kormányhivatal, amely szintén a Zselic értékeire szeretné felhívni a figyelmet.

- Azt gondolom, hogy mi somogyiak nagyon büszkék vagyunk sok mindenre. A múltunkra, a történelmünkre, a hagyományainkra és a természeti környezetünkre. Ahol most vagyunk itt ez Somogy szíve, a Zselic. Erdőt járó emberként az, hogy ide kikerült ez a rendezvény és már harmadik éve tudják ezt sikerre vinni, ez egy óriási dolog és nagyon fontos - tette hozzá Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott.

A harmadik Zselicvölgyi Gulyásfőző versenyt április 27-én rendezik a szabadidőfarmon található tó körül és nemcsak versengő csapatokat, hanem kiránduló családokat is várnak az eseményre.

Címkék: gulyásfőző, zselicvölgy, hajmás, jótékonyság, kis szines