Szakítani kell a "dobd el" kultúrával a klímavédelem és a fenntartható fejlődés érdekében - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Kaposváron.

Az államfő a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnázium diákjainak a Fenntarthatósági témahét keretében tartott rendhagyó tanórát. Áder János rámutatott: az emberiség az elmúlt 150 évben a "kitermeljük, feldolgozzuk, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk" logikára épülő közgazdasági szemlélet szerint élt.

Fotó: Varga György, MTI
Fotó: Varga György, MTI

E szemlélet helyett szükséges az a gondolkodás, amely a hulladékot nem szemétnek, hanem felhasználható nyersanyagforrásnak tekinti. A kaposvári előadás volt az első rendhagyó fenntarthatósági, interaktív tanóra, amelyet interneten az egész országban követni lehetett.

Áder János hangsúlyozta: a klímaváltozás elleni küzdelemben alapvető fontosságú a nemzeti kormányok és a leginkább szennyező cégek vállalásainak teljesítése a szennyezés csökkentéséért, de komoly szerepe van a tudománynak, a hatékony gazdálkodásnak, a jó vállalati megoldások elterjedésének és a takarékoskodásnak is.

A köztársasági elnök az előadását követően Kaposvár új naperőműparkját is megtekintette Gombos Attila, a Kapos Holding Zrt. igazgatója, Szita Károly polgármester és Kovács Katalin, az önkormányzat környezetfejlesztési irodájának igazgatójának társaságában.

Fotó: Varga György, MTI
Fotó: Varga György, MTI

A rendhagyó tanórát vissza is nézhetik már teljes egészében (1 óra 50 perc)

Címkék: áder jános, Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnázium, Fenntarthatósági témahét, kis szines