A somogyi megyeszékhely várossá nyilvánításának 146. évfordulóján rendezett ünnepséget a Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskolaközpont fúvósai nyitották meg, majd a Csiky Gergely Színház művésze Hunyadkürti György szavalta el Váci Mihály Szeressetek! című versét.

- A Németh István Program nemcsak a mi életünkről szól, hanem tisztelgés a korábbi városépítők emléke előtt, de még inkább lehetőség és remény a jövő nemzedékei számára – mondta a város napján tartott ünnepi beszédében Szita Károly polgármester.

A Szivárvány Kultúrpalotában rendezett ünnepi közgyűlésen a megyeszékhely vezetője leszögezte: bár Kaposvár jobb benyomást kelt, jobban néz ki, mint néhány évvel ezelőtt, de még nem olyan, amilyen lehetne. Még közel sem értünk a munkánk végére, van még dolgunk bőven – fogalmazott Szita Károly.

Az ünnepi közgyűlést teljes terjedelmében megnézhetik, a 2019-es díszpolgárral készített beszélgetésünket itt érhetik el, alább pedig azt is megtudhatják kik milyen kitüntetést érdemeltek ki az idén.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Év Sportolója” díjat adományozza:

- Halmai Petra úszónak, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzőjének,

- Boros Bencének, a Kaposvári Judo Klub versenyzőjének,

- a Kaposvári Röplabda Akadémia magyar bajnok női strandröplabdapárosának, Lutter Eszternek és Szombathelyi Szandrának.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Szolgálatáért” kitüntetést adományoz azoknak a kaposvári polgároknak, akik szakmai vagy társadalmi tevékenységükkel nagymértékben előmozdították a város tudományos, szellemi, gazdasági vagy közösségi életének fejlődését, és ezzel kivívták a polgárok megbecsülését. Továbbá a Polgármesteri Hivatalban és az önkormányzat intézményeiben kiemelkedő szakmai felkészültséggel dolgozóknak, akik magatartásukkal és munkájukkal jelentős mértékben előmozdították az önkormányzati feladatok végrehajtását, a köz szolgálatát.

„Kaposvár Szolgálatáért” kitüntetésben részesültek:

-a szolgáltatói szektorban évtizedeken át végzett kiváló munkájáért, példaértékű kisvállalkozói tevékenységéért Arató József festő-mázoló,

- a város fejlesztése érdekében végzett megbízható munkájáért, melynek során műszaki tudását és tapasztalatait is a közösség javára kamatoztatta, Bognár István, a Polgármesteri Hivatal energetikusa,

- a szociális ellátás területén és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében végzett kiemelkedően precíz és lelkiismeretes munkájáért Dobos Csilla, a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézője,

- több évtizedes, kiváló pedagógusi és intézményvezetői munkájáért Gálovics Edit, a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatóhelyettese,

- a város gazdasági életében végzett színvonalas munkájáért, melynek során vezetőként is példát adott emberségből és segítőkészségből, Katona Sándorné, a Kapos Holding Zrt. nyugalmazott gazdasági igazgatója,

- a kaposváriak közösségét szolgáló, csaknem két évtizeden át végzett tevékenységéért, melynek során önkéntesként óvta mások testi épségét, Laczkovics Zoltán polgárőr,

- a szociális ellátás területén nagy hozzáértéssel végzett sokrétű, elhivatott munkájáért Lukács Árpádné, a Kaposvári Szociális Központ gondozója,

- több évtizedes zenepedagógusi tevékenységéért és magas színvonalú intézményvezetői munkájáért Nagyné Soltra Mónika, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatóhelyettese,

- lényeget kereső, a közösségért viselt felelősséget tükröző irodalmi munkásságáért, mellyel évtizedek óta gazdagítja Kaposvár kulturális életét, Nyári László költő, író, újságíró,

- példaértékű kisvállalkozói tevékenységéért, melynek során a fodrásztanulók újabb nemzedékeit nevelte a szakma szeretetére, Pásztori Zsuzsanna mesterfodrász,

- példaértékű karitatív tevékenységéért, a kaposfürediek közössége érdekében végzett munkájáért Somogyvári László kaposfüredi vállalkozó,

- újító jellegű, sokrétű érdeklődést tükröző művészeti tevékenységéért és az alkotótáborokban végzett munkájáért, mellyel Kaposvár képzőművészeti életét gazdagítja, Soós Tibor festőművész,

- a kaposvári polgárok tájékoztatásáért végzett szerteágazó, sokoldalú tevékenységéért, nagy munkabírással és szakértelemmel folytatott kommunikációs munkájáért Szekeres-Marno Alán, a Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácsadója,

- több évtizedes elkötelezett pedagógusi munkájáért, művészi és játék babák készítőjeként végzett sikeres alkotó- és oktató tevékenységéért Török Emőke pedagógus, játékbaba-készítő,

- Töröcske fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért, önzetlen közösségi munkájáért Várdai Tibor, volt településrészi önkormányzati képviselő.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományoz azoknak a személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek, akik (amelyek) a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kaposvár fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.

„Pro Urbe Kaposvár” kitüntetésben részesültek:

- gyógyító és oktatómunkájáért, Frankné dr. Tóth Erzsébet,
- zenetanári és közéleti munkájáért, Kardos Kálmán,
- Kaposvár közösségi közlekedéséért végzett több évtizedes, kiváló munkájáért, Veizer Jánosné,

- Kaposvár közrendje és közbiztonsága érdekében végzett kiváló munkájáért, a Kaposvári Rendőrkapitányság.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntető címet adományoz a megyei jogú város önkormányzatának legnagyobb elismeréseként a kimagasló életmű, tevékenység és alkotások megkülönböztetett eseteiben azoknak a magyar vagy külföldi személyeknek, akik a gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életben maradandót alkottak, illetve egész életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal szolgálták az egyetemes haladás, kultúra vagy művészet ügyét.

Magas szintű, példaértékű, több évtizedes szakmai és közéleti tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozza prof. dr. Rosta István egyetemi tanárnak.

Címkék: rosta istván, város nap, kitüntetés, kis szines, kaposvár