Szombaton a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma olyan rendezvényt szervezett, amelynek fő témája a dohányzás elleni küzdelem, az egészséges táplálkozás és egészséges életmód volt.

Ennek keretében a Somogy Megyei Kormányhivatalból dr. Rónay Tamás tartott előadást a táplálkozás és a daganatos megbetegedések közötti összefüggésekről valamint vendégük volt Sass Dani, akivel egészséges ételeket készíthettek a tanulók.

Az egészséges táplálkozást népszerűsítő fórumot a Gépészek a Gépészekért Alapítvány immár 3. alkalommal szervezte meg.

Sass Dani először egy „tabulé” elnevezésű francia egytálételt készített. Míg főtt a bulgur, és a fiatalok aprították a hozzávalókat - kígyóuborkát, koktélparadicsomot, újhagymát, petrezselymet, mentát - a séf megosztotta saját élményeit az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Ő elsősorban fogyni szeretett volna, ezért tért át az egészséges ételekre, és kezdett el főzni. Ezzel egyidőben szerette meg a futást is, olyannyira, hogy végül a klasszikus maratont is teljesítette a görögországi Marathon városában.

Az életmódváltás fontos része volt az is, hogy leszokott a dohányzásról. Mivel a projektnap egyik fő törekvése az volt, hogy felhívja a tanulók figyelmét a dohányzás egészségkárosító hatásaira, Sass Dani történetével remélhetőleg meggyőzte a fiatalokat arról, hogy sokkal jobb az élet cigaretta nélkül.

A desszert egy könnyen, akár a kollégiumban is elkészíthető banános zabkeksz volt. Dani most is bevonta a nézőket a sütésbe. Miközben összepasszírozták a banánt, majd zabpehellyel, fahéjjal, édesítőszerrel és kakaóporral masszát gyúrtak belőle Dani a műsorkészítés kulisszatitkaiba avatta be a fiatalokat.

Mesélt a Konyhafőnök forgatásának nehézségeiről, és az Idesüss! című műsorban műsorvezetőként végzett munkájáról. Sok kérdés is elhangzott a tévézéssel, ismertséggel kapcsolatban. A kekszek közben pár perc alatt megsültek, és természetesen gyorsan elfogytak.

Címkék: Sass Dani, egészséges életmód, gépész, Eötvös, dohányzás, diák, fiatal, kis szines