- Közösen, mindennap figyeljünk arra, hogy mit tehetnénk a saját magunk környezetéért - egyebek mellett erre is felhívják a következő hónapokban a kaposvári általános iskolások figyelmét.

A gyerekeknek minden hónapban változtatniuk kell valamin, például, hogy ne maradjon égve a világítás, vagy éppen egy papírlap mindkét oldalára rajzoljanak. Ezekkel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok is átérezzék környezetük megóvásának szükségét.

- Kaposvári Őrangyal. Ezzel a címmel indítottunk egy jövőnek szóló programot. Valamennyi kaposvári általános iskolás csatlakozott ehhez, 1400-an vannak. Játékos formában hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mindnyájunknak tenni kell a környezet védelméért, tenni kell a természetvédelemért, tenni kell azért, hogy tiszta, rendezett környezetben élhessünk ebben a városban - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

null

A Kaposvári Őrangyal program csütörtökön indult útjára a Toponári Tagiskolában, amely már évek óta ökoiskola címet visel.

- Az iskola életében a környezettudatos nevelés, a környezetvédelem hangsúlyos szuerepet kap. A mindennapi életünkben megjelenik tulajdonképpen ez, hogy mindent, ami a környeztvédelemmel kapcsolatos, azt mi folymatosan nyomom kísérjük és meg is ünnepeljük ezeket a jeles napokat - tette hozzá Kromjákné Hilt Angéla, a Toponári Tagiskola intézményvezetője.

A rendhagyó tanórákon túl a gyererek környezetvédelmi körutazáson vehetnek részt, amelynek során megnézik a távhőközpontot, megismerik a közbringa rendszert és ellátogatnak a hulladékudvarba is.

null

A gyerekek ilyen jellegű nevelése része a város környezetvédelmi programjának is, amelyről Kovács Katalin, Kaposvár környezetfejlesztési igazgatója is beszélt legutóbbi Hatszemközt című műsorunkban.

A Kaposvári Őrangyal programban a gyerekek első feladata, hogy karácsonyra saját készítésű ajándékot adjanak családjuknak.

Címkék: kaposvári őrangyal, általános iskola, környezetvédelem, program, kis szines