Nyugat felől váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe levegő érkezik fölénk, így a követező napokban is folytatódik a változékony, összességében az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. A hétvégén kissé nedvesebb levegő alakítja időjárásunkat, így többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időszakokra bukkanhat elő a nap. Kisebb eső, futó zápor bárhol és bármikor előfordulhat, kiadós csapadék azonban nem valószínű. Enyhe levegő érkezik fölénk, így ismét erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Péntek: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban elvékonyodhat a felhőzet, kevés napsütés is lehet. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Szombat: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, a késő délutáni órákban azonban már elvékonyodhat a felhőzet. Eleinte többfelé várható eső, zápor, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 6-8 fokig melegszik a levegő. 

 

null

Vasárnap: nagyrészt erősen felhős idő várható, rövid időszakokra azonban bárhol előbukkanhat a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, futó zápor. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején is folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően kisebb lehűlés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár, kis szines