Folyamatos a forgalom ezekben a napokban a kaposvári hulladékgazdálkodási telepen. Ide kerül a kék kukák szelektíven gyűjtött tartalma, a kommunális hulladék és ide szállítják a leveleket, illetve egyéb nyesedéket is.

Az elmúlt hetekben akadt olyan nap, amikor majdnem száz tonna zöldhulladékot mozgattak meg a szolgáltató munkagépei és kollégái.

- Fűvágás után sok a munka, de lehullott levelekből sincs hiány. A mérlegelésnél kiderült, hogy 11-12 tonna zöldhulladékot is összegyűlik egy kör alatt - mondta kérdésünkre Litra József, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. dolgozója.

A szolgáltató előre megadott időpontokban, menetrend szerint járja a kaposvári utcákat és gyűjti be a zöldhulladékot.

- Minden napra előre meghatározott időpontban és járattervek szerint haladnak kollégáink a gépjárművekkel. Azt kérjük a lakosságtól, hogy egy köbméternyi zöldhulladéknál többet ne rakjanak ki és azt is zsákolva vagy pedig méteres darabokra vágva és kötegelve rakják ki - tette hozzá Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A zöldhulladékot aztán a telepen először megtisztítják a szennyeződésektől, például a műanyag zsákoktól, majd hónapok alatt értékes komposzttá érlelik.

Címkék: zöldhulladék, komposzt, gyűjtés, kis szines