A hagyományos és komoly presztízsű Országos Víziközmű Szerelőverseny tizenhetedik alkalommal, az idei évben szeptember 12-én és 13-án, Fertőrákoson és Sopronban, a Soproni Vízmű Zrt. megrendezésében zajlott le. Az esemény helyszíne a Fertő tavi vízitelep területe, illetve a Hotel Lővér konferenciaterme volt, amely a verseny alkalmából megjelent nagyszámú szakember (22, ebből 3 külföldi - osztrák, szlovák és román - csapat tagjai és kísérőik), a feladat helyigénye, de egyáltalán a Fertő-tavi látkép szempontjából jó választásnak bizonyult. Dicséret illeti a helyi vízműves és a MAVÍZ-es kollégákat a szállás, az ellátás és a versennyel kapcsolatos tájékoztatás, a gyakorlati lebonyolítás és értékelés kifogástalan minősége miatt.

A KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. és elődje a Kaposvári Vízművek Kft. immár tizennegyedik alkalommal vett részt az országos megmérettetésen, emiatt a versenyre való felkészülés, a várható feladatok jellege, illetve a versenyzés szakmai kihívása (és az ezzel összefüggő elvárt helytállás) szakembereink előtt nem volt ismeretlen. A versenyre való felkészülés jegyében a kollégák elméleti oktatáson vettek részt.

Ebben az évben történetünk során immár harmadik alkalommal értünk el második helyezést, de más alkalmakkor sem kellett szégyenkeznünk kollégáink teljesítménye miatt, hiszen voltunk már 3. és 5. helyezettek is.

Az első nap a szokásos regisztráció, megnyitó, eligazítás és ebéd után 14 órakor kezdődött a gyakorlati verseny, amelyben feladatleírás és helyszínrajz alapján, adott anyagkészletből kellett elkészíteni körvezetékes hálózatot tűzcsap- és ikermérős mérőhelyet tartalmazó fogyasztói leállással (lásd. a csatolt ábrákat). Az egyes csapatok részére elkészített munkaterületekhez kirendelt versenybírók szabályzatban rögzített értékelési szempontok szerint bíráltak, fontos volt, hogy a rendelkezésre álló anyagokat teljeskörűen fel kellett használni. Egyébként a rendelkezésre álló anyagok a vízellátási piacon jelenleg mértékadó beszállítók általánosan használt csövei, idomai és szerelvényei voltak (duktil, KM-PVC és KPE cső, tok-peremes húzásbiztos összekötők, tolózárak, vízmérők, fittingek, kombinált golyóscsapok).

A feladat végrehajtása során 3 etapban értékelték a szerelés szakszerűségét: az első szakaszban víznyomás nélkül lehetett dolgozni, de a 2. és 3. szakaszban már nyomás alatt, vagy csak rövid idejű kizárással (mint a valódi víziközmű-hálózaton) kellett munkát végezni és minden alkalommal ellenőrizték a vízzáróságot. Az előírt 150 perces normaidő helyett kevesebb, mint másfél óra sikerült a szerelési feladatot befejezni, amely a nyomáspróbák, ill. az ezt követő többszöri, a versenybíró(k) és a zsűri által elvégzett felülvizsgálatok eredménye alapján is szakszerűnek bizonyult.

A versenyzőknek második nap a szponzori előadások és tesztek kitöltését követően 10.30-tól egy 50 kérdésből álló elméleti tesztfeladat-sort kellett kitölteniük, amelyben vízszerzési, vízkezelési, vízgépészeti, vízelosztási, munkavédelmi és munkabiztonsági előírásokra, a vízminőségi követelményekre, ill. a szakterület vonatkozó alapvető jogszabályi előírásaira vonatkozó tudást mérte a feladatsort összeállító szakmai bizottság. Az eredményhirdetés után a sikeres rendezvény ebéddel zárult.

A gyakorlati és elméleti verseny pontszámainak alakulását a szereplők kivetítőn folyamatosan nyomon kísérhették, végül az összesítés alapján a résztvevő 22 csapat közül a KAVÍZ Kft. az előkelő 2. helyezést szerezte meg (1. helyezett: Érd és Térsége Víziközmű Kft, 2. helyezett: KAVÍZ Kft., 3. helyezett: Fővárosi Vízművek Zrt.). Kollégáink az elért 2. helyezéssel a szponzorok által felajánlott pénzjutalomban részesültek és wellness-programon vehetnek részt, nem beszélve arról, hogy kiváló teljesítményük a KAVÍZ Kft. szakmai hírnevét a hazai vízművállalatok körében méltán erősíti.

A résztvevő csapat:

Vincze Tibor hibaelhárítási művezető,
Sárdi Lajos vízvezeték-szerelő,
Albert Gergely vízvezeték-szerelő,
tartalék: Endrédi Péter vízvezeték-szerelő.

Felkészítők:

Üvegház-2001. Bt.
Boda Balázs, műszaki vezető, vízellátási főmérnök

Címkék: szerelő, vízközmű, KAVÍZ, verseny, kis szines