Pontosan tíz éve, 2008-ban tartották meg először a Magyar Dal Napját, akkor még a Sziget Fesztivál keretei között. A magyar könnyűzenét ünneplő kezdeményezés annyira népszerű volt, hogy 2009-ben újra megrendezték. A következő években országossá vált a rendezvény, és ekkor vált szokássá az is, hogy szeptember második vasárnapján tartják meg a koncerteket. 2015 óta már minden település maga szervezi az eseményt és azóta is több helyen megünneplik a magyar könnyűzenét.

Hozzájuk csatlakozott most a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok is: a Fő téren rendeznek ingyenes nagykoncertet szeptember 9-én.

19 órától népszerű siófoki zenekarok, a Blokk Együttes, az Egerszegi Akusztik és a The FreakEnd játszik majd régi és új magyar slágereket, ezzel egyszerre tisztelegve a hazai könnyűzene, illetve a jubiláló város előtt. A koncert további különlegességét az adja, hogy a három zenekar együtt és külön-külön is színpadra lép az este folyamán.

A következő héten Tibet kincsei címmel rendhagyó kiállítás nyílik a Kálmán Imre Kulturális Központban, amely hasonló tárlatnak még soha nem adott otthont. A különleges tibeti szobrokat bemutató kiállításhoz számos program is kapcsolódik: filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és meditációval is várják azokat, akik szeretnék jobban megismeri a buddhizmust és a tibeti kultúrát.

Szeptember 15-én Siófokon is megrendezik a Kulturális Örökség Napját, melynek célja az, hogy felhívja a figyelmet a minket körülvevő épített kulturális örökségre. Siófokon a műemléképületnek számító Víztoronyba látogathatnak el az érdeklődők. Az esti séta után kakaóval és kaláccsal, illetve hálózsákos filmvetítéssel várják a családokat a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Szintén újdonság lesz idén a kétnapos Jazzencia & Swingmania, amellyel a két zenei műfajt szeretnék népszerűsíteni a szervezők, mintegy őszi szezonnyitóként. A rendezvény első napján, szeptember 26-án Szűcs Gabi lép fel Swinging Amy című, a fiatalon meghalt népszerű énekesnő, Amy Winehouse előtt tisztelgő koncertjével. Szeptember 27-én pedig Náray Erika és zenekara ad elő válogatást az izraeli Madonnaként emlegetett Ofra Haza dalaiból. A koncerteknek a Kálmán Imre Kulturális Központ színházterme ad otthont.

Szeptember utolsó hétvégéje a hagyományok jegyében telik majd Siófokon. Idén a város is csatlakozik az országos Szent Mihály napi ünnepségsorozathoz szeptember 29-én. A Fő téren lesz népi játszóház, fellép a Somogy Táncegyüttes és a Palmetta Zenekar, este pedig látványos tűzzsonglőr- és lézershow, illetve közös tábortűz zárja a programokat. Szeptember 30-án pedig, Benedek Elek születésnapjára emlékezve, ismét megtartják a népmese napját, amelyen kézműves foglalkozásokkal, népdalkoncerttel és természetesen mesemondással várják a kicsiket és a nagyokat a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Címkék: tánc, zene, program, Siófok, Balaton, kis szines