Egy jó ízű ebéddel és azt követően egy még jobb beszélgetéssel indították az idei Nemes előnevű települések találkozóját. A kezdeményezés elindítója, Nemesvid sok barátra és élményre tett szert az ilyen randevúk alkalmával az elmúlt évek alatt.

"Megismertük a Nemes településeket az egész országban, illetve a közeli Szlovákia, Ausztria, Vajdaság Nemes településeinek kulturáját és lakóit. Sok barátra találtunk, nagyon jó kis napokat töltöttünk együtt. Már mondhatom, hogy nemcsak mi polgármesterek, hanem szinte a lakosság is személyesen ismeri egymást." - árulta el Kovács Sándor, Nemesvid polgármestere.

nemes települések

Az idei összejövetelre szerte az országból érkeztek a települések és képviselőik. Számukra minden évben fontos esemény ez a találkozó.

"Nálunk Nemesgörzsönyben már tradícionális a Nemes előnevű települések találkozója. Mi már mondhatnám azt hogy, amikor ott vagyunk egy-egy ilyen összejövetelen már készülünk a következőre. Most tudomásom szerint, amit itt hallottam Nemesmiliticsen lesz a jövő évi, már itt beszélgettünk a településünk lakóival és már szervezzük a jövő évre az utazásunkat." - mondta el Nemesgörcsöny első embere, Tatai László.

A nemes előnevű települések találkozóját 2000-ben indította el Nemesvid. Azóta minden évben más és más falu ad otthont a rendezvénynek. A térség osrzággyűlési képviselője szerint szükség is van az ilyen jellegű baráti kapcsolatokra.

nemes települések

"Meggyőződésem, hogy ez egy óriási dolog azért is, mert Nemesvid kezdeményezte 18 évvel ezelőtt, hogy a Nemes előnevű települések találkozzanak, mutassák meg értékeiket egymásnak, és ezt azóta is tartják. Most indult az újabb kör és úgy veszem észre, hogy nagy lelkesedéssel és nagy készülődéssel volt mindenki." - tette hozzá Móring József Attila.

Határon innen és túl több mint 30 nemes előnevű település létezik. Többségüket kevesebb mint ezer ember lakja. Hagyományaikat és identitásukat is megpóbálják megtartani ezzel a találkozóval.

Címkék: települések, nemes, Nemesvid, találkozó, kis szines